2019. február 11. - Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Élet a Lélekben szeminárium Kápolnásfaluban
Kápolnásfaluban ma délután öt órától kilenc hetes Élet a Lélekben szeminárium kezdődik. A szemináriumon a fő munkát Isten Lelke végzi, de elvégzéséhez szükséges a kitartás, az őszinteség, a bátorság, és a hajlandóság a közösségi életre. A szeminárium segítséget tud nyújtani, hogy teljes szívvel éljük az evangéliumot, segít az Istennel való bensőséges kapcsolatban és a hitben való növekedésben. Az evangéliumi hit az egyetlen orvosság a mai kor betegségeire: szorongásokra, reménytelenségre, erőtlenségre és közömbösségre. Mindenkit várnak aki meg akarja tapasztalni a hit elevenségét, a Jézussal való élet örömét és Isten közelségét, szeretetét. Jelentkezni a helyszínen lehet a kezdéskor.

Hivatások ünnepe Csíksomlyón
A gyulafehérvári egyházmegyében a Hivatások éve kezdődött el advent első vasárnapjával. Ehhez kapcsolódva február 12-én, holnap a csíksomlyói kegytemplomban egész napos programmal készülnek a hivatások megünneplésére. A nap célja, hogy a Főegyházmegye papsága, papnövendékei és szerzetesei, a főpásztorral együtt ünnepeljék az Istentől kapott hivatás kegyelmi ajándékát, erősítve az egység közösségi megtapasztalását. Ez a nap egyben Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója is.
A program délelőtt tíz órakor Varga László kaposvári püspök előadásával kezdődik a kegytemplomban, majd ezt követi a szentmise, melyet rádiónk élő adásban közvetít. Egy órától a Jakab Antal Tanulmányi Házban ünnepélyes keretek között nyitják meg a Márton Áron emlékkiállítást, majd a program délután három órától folytatódik szentségimádással, közben gyónásra is lesz alkalom. Négy órától Dr. Csókay András idegsebész tanúságtételét hallgatják meg, majd öt órától ünnepi vesperással zárják a programot. Hívják és várják a paptestvéreket és a szerzetesi közösségek tagjait a közös ünneplésre, hálaadásra.

Megemlékezés Márton Áronról Kolozsváron
Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulóján ünnepélyes megemlékezést tartanak Kolozsváron február 12-én. A szentelés helyszínén, a Szent Mihály-templomban holnap este 6 órától szentmise lesz, melynek főcelebránsa és szónoka Fodor József nagyváradi vikárius lesz. Közreműködik Laczkó Vass Róbert színművész és a Szent Cecília kórus. Este 7 órától a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépületének Iorga termében bemutatják Zágoni Balázs: A püspök reggelije című filmjét. Közreműködik Bogdán Zsolt színművész és Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója. Szeretettel várnak mindenkit.

Szülők akadémiája
Folytatódik az előadássorozatot melyet szülők számára indított a Pro Calasantius Egyesület és a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum Nagykárolyban. A soron következő meghívott Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató lesz, aki február 12-én, holnap délután hat órától tart előadást a Szent László Közösségi házban. A téma: Miért nem működik a „Százszor megmondtam!”?, A sikeres nevelés kulcsa: az érzelmi intelligencia fejlesztése. Belépő díj nincs, ám a helyszínen 15 lej értékben adományjegyeket lehet váltani.

Varróklub a KALOT-nál
A KALOT Egyesület február 12-től újraindítja varróklubját. A klubtevékenységek során a résztvevők alap varrókészségeiket fejleszthetik (kézi és varrógépeset egyaránt), olyan varrópraktikákat sajátítanak el, amelyek jól jönnek bármely háztartásban, mint például a terítő vagy ágyneműszegés, ruhák felvarrása, bevétele, foltozása, gombvarrás és bélelés. Elsősorban olyanok jelentkezését várják, akik rendelkeznek saját, hordozható varrógéppel. A kezdők részéről a klub nem igényel előzetes varróismereteket. A foglalkozásokra 10 alkalommal keddenként kerül sor. A helyek száma korlátozott. Érdeklődni és jelentkezni a 0758-840279-es telefonszámon lehet hétköznap délelőtt 8-12 óra között, valamint a kepzesek@kalot.ro email címen.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztje a szatmári egyházmegyében
Szatmárnémetibe hozták az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus szimbólumát, a Missziós keresztet, amely Romániában elsőként a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyébe érkezett. Ma és holnap a szatmárnémeti székesegyházban, február 13-15. között pedig a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomban kereshetik fel a hívek a Missziós keresztet.

Tájékoztató képzés szülőknek Székelyudvarhelyen
Február 22-24. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Kütyük a családban címmel tájékoztató képzésre kerül sor azon szülők számára, akik úgy érzik, hogy családjukban gondot jelent a telefon, számítógép használata. Előadásokat tartanak: Józsa Csaba mentálhigiénés tanácsadó és Kállai Emánuel informatikus. Előzetes bejelentkezés szükséges február 19.-ig a 0266-210 537-es vagy a 0755-489 743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail - címen.vagy a Kütyük a családban facebook-oldalon.

Időjárás: Ma erős, helyenként viharos északnyugati széllel, sok esővel, záporokkal érkezik egy hidegfront. A hegyekben eleinte havas eső is eshet. Napközben 6-11 fokot mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2019. február 11.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a tordai ferences templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Töltsünk időt Krisztus jelenlétében, kérve áldását életünkre, családunkra, közösségünkre.

Búcsú Szaniszlón
Szaniszlón, a Kisboldogasszony- templomban kisbúcsút ünnepelnek a Lourdes-i Szűz Mária ünnepén. A közbenjáró, csodatevő Szűz Mária tiszteletére a szentmisét ma 11 órától mutatják be, az ünnep szónoka Harsányi László erdődi esperes.

Betegek világnapja
A gyulafehérvári főegyházmegyében a csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában a betegek világnapján,tehát ma lesz a idősek és járó betegek zarándoklata. A fél tizenegy órakor kezdődő szentmisét Tamás József segédpüspök mutatja be. A szentmise végén a jelen lévő idős és beteg emberek a betegek szentségében részesülhetnek, akik lelkileg előtte felkészültek a szentség felvételére.
A temesvári egyházmegyében a temesvár-józsefvárosi templomban ma délután öt órakor lesz szentmise a betegekért, amelynek keretében kiszolgáltatják a betegek szentségét.
A resicabányai Szentháromság templomban a február 12-én, kedden bemutatott szentmisék keretében külön imádkoznak a betegekért, akik ez alkalommal felvehetik a betegek szentségét is. Ezeken a napokon a plébánián a helyi Katolikus Orvosok Egyesületének képviselői gyógyszerekkel és egyéb szolgáltatásokkal (vércukorszint- mérés, vérnyomásmérés) segítik a híveket.
A szatmári egyházmegyében a szatmárnémeti székesegyházban ma este fél 6-tól gyónásra nyílik lehetőség, 6 órától pedig Schönberger Jenő püspök mutat be szentmisét a betegekért. A szentbeszédet Lieb József tiszteletbeli kanonok mondja majd. A résztvevők teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételek mellett.
Nagybányán a Szentháromság templomban délután öt órától vetítés és előadás lesz a Lourdes-i gyógyulásokról Tóth Andrea miskolci idegenvezető előadásában, fél hattól rózsafüzér, hat órától ünnepi szentmise a betegek szentségének kiszolgáltatásával. Alkalmas időjárás esetén a szentmise után gyertyás körmenetet tartanak a Szűzanya szobrával.

Meseterápia Kolozsváron
Kolozsváron a Szentegyház utca 7 szám alatt meseterápiát tartanak Homa Ildikó pszichológus, szociális testvér, valamint Szép Mónika és Székely Beáta pedagógusok
február 11-én, február 25-én és március 11-én délután öt órától. A mese- és történetfeldolgozó csoport nagyszerű kognitív és érzelmi fejlődési lehetőséget jelent a gyermek számára. Várják az 5–8 éves gyermekek jelentkezését a programokra - a szülők is részt vehetnek a foglalkozáson, amely pedagógiai és lélektani ihletettségű mesefeldolgozási elveken alapszik. Előzetes bejelentkezés szükséges a meseterapia.kolozsvar@gmail.com e-mail címen.

Élet a Lélekben szeminárium Kápolnásfaluban
Kápolnásfaluban ma délután öt órától kilenc hetes Élet a Lélekben szeminárium kezdődik. A szemináriumon a fő munkát Isten Lelke végzi, de elvégzéséhez szükséges a kitartás, az őszinteség, a bátorság, és a hajlandóság a közösségi életre. A szeminárium segítséget tud nyújtani, hogy teljes szívvel éljük az evangéliumot, segít az Istennel való bensőséges kapcsolatban és a hitben való növekedésben. Az evangéliumi hit az egyetlen orvosság a mai kor betegségeire: szorongásokra, reménytelenségre, erőtlenségre és közömbösségre. Mindenkit várnak aki meg akarja tapasztalni a hit elevenségét, a Jézussal való élet örömét és Isten közelségét, szeretetét. Jelentkezni a helyszínen lehet a kezdéskor.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztje a szatmári egyházmegyében
Szatmárnémetibe hozták az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus szimbólumát, a Missziós keresztet, amely Romániában elsőként a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyébe érkezett. Ma és holnap a szatmárnémeti székesegyházban, február 13-15. között pedig a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomban kereshetik fel a hívek a Missziós keresztet.

Farsangi bál a Mária Rádióval
Újabb farsangi mulatságra hívjuk hallgatóinkat és önkénteseinket február 23-án Gyimesközéplokra. A program délután három órakor szentmisével kezdődik, majd négy órától átvonulunk a helyi kultúrotthonba, ahol kezdetét veszi a kosaras bál. Részvételi díj 20 lej. Jelentkezni Szász Nóránál lehet a 0744-472178-as telefonszámon.
A programra Székelyudvarhelyről autóbusz indul. Jelentkezni Hadnagy Katalinnál lehet a 0754-910105-ös telefonszámon, vagy László Ágnesnél, a 0745-606135-ös telefonszámon.

Tájékoztató képzés szülőknek Székelyudvarhelyen
Február 22-24. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Kütyük a családban címmel tájékoztató képzésre kerül sor azon szülők számára, akik úgy érzik, hogy családjukban gondot jelent a telefon, számítógép használata.
Előadásokat tartanak: Józsa Csaba mentálhigiénés tanácsadó és Kállai Emánuel informatikus. Előzetes bejelentkezés szükséges február 19.-ig a 0266-210 537-es vagy a 0755-489 743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail - címen.vagy a Kütyük a családban facebook-oldalon.

Időjárás: Ma erős, helyenként viharos északnyugati széllel, sok esővel, záporokkal érkezik egy hidegfront. A hegyekben eleinte havas eső is eshet. Napközben 6-11 fokot mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2019. február 11.