„EUCHARISZTIA A HIT DIADALA” - Tematikus nap

Közeledünk 2020-hoz, amikor is Budapesten lesz megrendezve az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus. Erre próbálunk készülni tematikus napjaink során, hogy újra felfedezzük Krisztust a kenyér színe alatt, és azt a sok kegyelmet, amivel megajándékoz bennünket mindennap, amikor eléje járulunk, hozzá folyamodunk.

Tavalyi évünk mottója, „Akiben élünk, mozgunk és vagyunk!” már nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felfedezzük Őt a legméltóságosabb Oltáriszentségben, figyelmünket az Ő irányába helyezzük. Idén kissé mélyebbre „evezünk”, amint azt mottónk is alátámasztja - „Személyes együttlét a szentségi Jézussal.” Ha már ott vagyunk, rá figyelünk, boruljunk le előtte, töltsünk időt jelenlétében, szemléljük Őt és engedjük, hogy egyre közelebb vonzzon magához bennünket.

Januári tematikus napunk vezérgondolata: „Az Eucharisztia a hit diadala!”. A hit lényege, hogy megragadott Krisztus! Az igazi hit lényege találkozás Istennel, ami térdre kényszerít, de éppen ezáltal fölemel, boldogít! Az Oltáriszentségben hatalmába vesz Jézus Krisztus, bevon az Ő hatáskörébe és belesimulok az isteni szeretetbe. Ez az Oltáriszentségbe vetett hit diadala!

Hívjuk hallgatóinkat gondolkodjunk, elmélkedjünk együtt ezekről január 16-án, szerdán, tematikus napunk során. Tartsanak velünk!