2018. december 3. - Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Katekézissorozat a kolozsvári ferenceseknél
Ma este fél kilenctől folytatódik a tízparancsolat-katekézis-sorozat a kolozsvári ferences templomban. Várják a fiatalokat!

Triduum Szatmárnémetiben
A szatmári egyházmegyében Szeplőtelen fogantatás titulussal a szatmárnémeti Zárda templom, a szinérváraljai templom és az erdődi Zárdakápolna rendelkezik. A szatmárnémeti Zárda templomban már 5-étől triduum kezdődik, szerdán, csütörtökön és pénteken este 6 órától. A szombati búcsús szentmise szintén este 6 órakor kezdődik.

Szent Miklós-napi búcsúk
Gyergyószentmiklós régi plébániatemplomának búcsúját december 6-án, csütörtökön ünneplik. A délelőtt 11 órakor kezdődő búcsús szentmise szónoka Fazakas Z. Márton premontrei apát. Ezt követően sor kerül a hagyományos körmenetre, amely a Fogarassy Mihály püspök szobránál ünnepélyes áldással zárul.

Képzés Csíksomlyón
„Gazdálkodj okosan-idővel, pénzzel, önmagaddal” mottóval képzést tartanak a Caritas munkatársai. A képzés két alkalomból áll, az első december 7-én, pénteken reggel kilenc és este hat óra között zajlik Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmány Házban. Az eseményre plébániai munkatársakat, alkalmazottakat, önkénteseket, vagy a plébánia körül tevékenykedő csoportok vezetőit várják. A képzés célja a résztvevők jó felkészítése az időgazdálkodásra, saját erőforrásaik felismerésére, illetve külső erőforrások bevonására. Érdeklődni Demeter Zsuzsánál lehet a 0751-140067-es telefonszámon.

Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében, december 7-én, pénteken délután négy órától, dr. Bene Gábor: NEMZETET ÉPÍTS! címmel tart előadást a városháza gyűléstermében Csíkszeredában. Minden érdeklődőt várnak.

Ifjúsági találkozó és adventi gyertyagyújtás Aradon
A Temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központ és az arad-ségai plébánia szervezésében a ségai templomban a marosi főesperesség fiataljai liturgián vesznek részt december 7-én, pénteken délután öt órától, melynek keretében meggyújtják a második adventi gyertyát. A liturgiát Dumitru Daniel oraviczabányai plébános, az ifjúsági központ munkatársa celebrálja.

Adventi lelkinap Csíkszeredában
A csíkszeredai Szent Kereszt templomban a Búzamag közösség szervezésében adventi lelkinapot tartanak december 8-án, szombaton „Velünk az Isten” mottóval. A program délelőtt fél 10 órakor dicsőítéssel kezdődik, majd lesz elmélkedés, szentségimádás és szentmise. Szeretettel várják az érdeklődőket a közös együttlétre, imádságra, feltöltődésre.

Családos ünnepség Máriaradnán
December 8-án, szombaton, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén a máriaradnai kegytemplomban találkozót tartanak azoknak a temesvári és nagyváradi egyházmegyéből érkező családoknak, akik idén fejezték be a kétéves schönstatti családakadémia képzést. Az ünnepi szentmisét délután három órakor Pál József Csaba megyés püspök mutatja be. A liturgia keretében a képzésen résztvevő házaspárok oklevelet vesznek át.

Adventi lelki hétvége fiataloknak Székelyudvarhelyen
Adventi lelkigyakorlat lesz 17-38 év közötti fiatalok részére Székelyudvarhelyen a Ferences kolostorban. A program pénteken december 7-én este hat órakor kezdődik és vasárnap kora délután, kettő körül ér véget. A helyek száma korlátozott. A jelentkezés határideje: szerda, december 5–ke délután két óra. További információk a ferencesprogramok33@gmail.com e-mail címen, vagy a 0746 774 701-es telefonszámon.

Apostolkodás a sebeinken keresztül – Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
December 13-15 között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Apostolkodás a sebeinken keresztül címmel lelkigyakorlatot tart Hajlák Attila-István kézdivásárhelyi segédlelkész azoknak, akik utat keresnek a gyász, lelki sebek, fájdalmak gyógyulásához, akik a reményt, a megújított életcélt keresik, hogy újra teljes, szabad, örömteli életet élhessenek. Jelentkezni december 10-ig lehet a 0266-210537 és a 0755-489743-as telefonszámokon.

Időjárás: Fagyosan köszöntött be december, de a harmadik napjától már enyhülés észlelhető. Napközben többnyire felhős időben lesz részünk, az eső időnként elered. Néhol megélénkülhet a délies szél. Délután -2 és +9 fok között alakul a hőmérséklet.

MRE - Hírszolgálat, 2018. december 3.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Radnalajosfalván tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, imádkozzunk örömmel és hálával a kenyér színe alatt rejtőző Üdvözítő jelenlétében.

Meseterápia Kolozsváron
Kolozsváron a Szentegyház utca 7/1 szám alatt ma délután öt órától meseterápiát tart Homa Ildikó pszichológus, szociális testvér, valamint Szép Mónika és Székely Beáta pedagógusok. A mese- és történet-feldolgozó csoport nagyszerű kognitív és érzelmi fejlődési lehetőséget jelent a gyermek számára. Várják az 5-8 éves gyermekek jelentkezését a programokra (a szülők is részt vehetnek a foglalkozáson), amely a Kett-módszer elemeit is figyelembe vevő, pedagógiai és lélektani ihletettségű mesefeldolgozási elveken alapszik. A mai téma: Csillagtallérok. Előzetes bejelentkezés szükséges a 0745 703 732-es telefonszámon vagy a meseterapia.kolozsvar@gmail.com e-mail címen.

Katekézissorozat a kolozsvári ferenceseknél
Ma este fél kilenctől folytatódik a tízparancsolat-katekézis-sorozat a kolozsvári ferences templomban. Várják a fiatalokat!

Szent Borbála-napi búcsúk
A petrozsényi plébániatemplomban december 4-én, kedden tartják a Szent Borbála-napi búcsút. A román nyelvű szentmisén délelőtt fél 12-kor Şcheianu Ciprian gödemesterházi lelkész prédikál. Délután 5 órakor a magyar nyelvű szentmisén az ünnepi szónok Kiss Endre, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet lelkiigazgatója.

Szülők akadémiája Szatmárnémetiben
A Pro Calasantius Egyesület illetve a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum előadássorozatot indított a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával a 2018 a Külhoni Magyar Családok Éve keretén belül. Az előadásokkal a szervezők célja a szülő-gyerek kapcsolatok erősítése, a nevelési ismeretek bővítése, a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődésének és így a családoknak a megsegítése. A program keretében december 4-én délután 6 órától Lantos Mihály egyetemi oktató, tanulási módszertan szakember "Tanítsd meg tanulni! Tanulási stratégia szülőknek" címmel tart előadást a Szent László Közösségi Házban. Az érdeklődők a helyszínen adományjegyeket 15 lej ellenértékben válthatnak.

Mikulás a Temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központban
Myra jólelkű püspökére, a IV. században élt Szent Miklósra emlékeznek Temesváron december 5.-én, szerdán. A puttonyos Mikulás a Temesvári  Egyházmegyei Ifjúsági Központba is ellátogat a díszterembe, az este 7 órakor kezdődő ünnepségre, amely alkalommal mintegy 20 hátrányos helyzetű gyermeknek szerez örömet ajándékaival. A Mikulás segítői ezúttal a temesvári ifjúsági csoportok tagjai voltak.

Triduum Szatmárnémetiben
A szatmári egyházmegyében Szeplőtelen fogantatás titulussal a szatmárnémeti Zárda templom, a szinérváraljai templom és az erdődi Zárdakápolna rendelkezik. A szatmárnémeti Zárda templomban már 5-étől triduum kezdődik, szerdán, csütörtökön és pénteken este 6 órától. A szombati búcsús szentmise szintén este 6 órakor kezdődik.

Szent Miklós-napi búcsúk
Gyergyószentmiklós régi plébániatemplomának búcsúját december 6-án, csütörtökön ünneplik. A délelőtt 11 órakor kezdődő búcsús szentmise szónoka Fazakas Z. Márton premontrei apát. Ezt követően sor kerül a hagyományos körmenetre, amely a Fogarassy Mihály püspök szobránál ünnepélyes áldással zárul.

Családos ünnepség Máriaradnán
December 8-án, szombaton, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén a máriaradnai kegytemplomban találkozót tartanak azoknak a temesvári és nagyváradi egyházmegyéből érkező családoknak, akik idén fejezték be a kétéves schönstatti családakadémia képzést. Az ünnepi szentmisét 15 órakor Pál József Csaba megyés püspök mutatja be. A liturgia keretében a képzésen résztvevő házaspárok oklevelet vesznek át.

Adventi lelki hétvége fiataloknak Székelyudvarhelyen
Adventi lelkigyakorlat lesz 17-38 év közötti fiatalok részére Székelyudvarhelyen a Ferences kolostorban. A program pénteken december 7.-én este 18 órakor kezdődik és vasárnap 14 óra körül érvéget. A helyek száma korlátozott. A jelentkezés határideje: szerda, december 5. –e délután 2 óra. További információ a ferencesprogramok33@gmail.com e-mail címen, vagy a 0746 774 701-es telefonszámon.

Apostolkodás a sebeinken keresztül – Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
December 13-15 között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Apostolkodás a sebeinken keresztül címmel lelkigyakorlatot tart Hajlák Attila-István kézdivásárhelyi segédlelkész azoknak, akik utat keresnek a gyász, lelki sebek, fájdalmak gyógyulásához, akik a reményt, a megújított életcélt keresik, hogy újra teljes, szabad, örömteli életet élhessenek. Jelentkezni december 10-ig a 0266 210 537 és a 0755 489 743-as telefonszámokon.

Időjárás: Fagyosan köszöntött be december, de a harmadik napjától már enyhülés észlelhető.
Ma a reggeli órákban a fagypont alatti hőmérsékletű tájakon egy-egy helyen fagyott eső, ónos eső eshet. Napközben többnyire felhős időben lesz részünk, az eső időnként elered. Néhol megélénkülhet a délies szél. Nappal-2 és +9 fok között alakul a hőmérséklet.

MRE - Hírszolgálat, 2018. december 3.