A hét plébániája: CSÍKCSICSÓ

Csíkcsicsó  falu  Romániában,  Hargita  megyében.  Közigazgatásilag  1952-óta Madéfalvához tartozott. Csíkszeredától 5 km-re északra a Szépvíz-pataknak, az Oltba torkollásánál fekszik, fontos vasúti csomópont. A falutól nyugatra sziklagerincen láthatók várának csekély maradványai. Valószínűleg a tatárjárás után épült királyi rendeletre, története nem ismert. A hagyomány szerint a ferencesek a csíksomlyói kolostor építése előtt ebben a várban laktak. A falut 1566-ban említik Chijchijo néven. Petky Dávid itteni kastélyát 1706-ban Acton császári tábornok foglalta el és romboltatta le, nyoma sem maradt. A falunak a Szent Ferenc-hegytetőn egykor kápolnája állott. 1992-ben 2543 lakosából 2502 magyar és 40 román volt. A trianoni békeszerződésig Csíkvármegye Felcsíki járásához tartozott. Csicsó egyházilag a  11–12. században a Szent János-templom körül elterülő Tordafalvához tartozott. Miután Tordafalvát 1694-ben a tatárok felperzselték, a vezetést Delne tízes vette át. Delne fennhatósága alá került Csicsó is 1783-ig, amikor 562 lélekkel levált és vállalta a külön plébánia fenntartását. A Szent János-templom Delne, Pálfalva és Csicsó közös temploma volt. Delne és Csicsó között található Csicsó hegye, melyet az1880-as évekig erdő borított. A falu lakossága innen látta el magát építőanyaggal és tüzelővel, amíg ki nem irtották.
Régebb az Olt keleti partján 2 km szélességű láp húzódott, ahol csak kemény, hideg télben lehetett közlekedni. 1810–1830 között építették Szőcs Antal plébános vezetésével a község legfontosabb útját az Olt felé a lápon át. Az úttest két oldalán kiépült Újfalu rövidesen a falulegnagyobb tízesévé vált.

Csíkcsicsóban egyetlen templom található, a falu központjában, közel az iskolához. A templomot Páduai Szent Antal tiszteletére szentelték fel, végleges, mai formáját 1839-ben kapta. A hagyomány szerint a főoltár bal oldalának végébe az eredeti kápolna tabernákuluma van beépítve. A szentély oltára 1800-ban készült, az oltárképen Páduai Szent Antal látható, akiről tudnunk kell, hogy Portugál nemesi családból származott, eredetileg Fernando névre keresztelték. Körülbelül 16 éves lehetett, amikor belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. Ekkor vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt hamar haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Itt élt egy rövid ideig, és itt vett részt 1221-ben a ferencesek generális káptalanján. Ekkor találkozott Assisi Szent Ferenccel. Antal feltűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Itáliában a katharoknak és Dél-Franciaországban az albigenseknek és valdenseknek prédikáljon. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg, az arcellai kolostorban.
Páduai Szent Antal a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál. Sírja a padovai Szent Antal-bazilikában található, mely híres zarándokhely.

A csíkcsicsói templomról külsõ támpillérei alapján feltételezik, hogy szentélye eredetileg gótikus boltozatú volt. Az épületet  műemlékként tartják számon, akárcsak a mellé épített plébániát. Oszlopos: nyugati része kápolna volt az 1300–1400-as évektől. Ezt az 1700-as években, a lakosság növekedése miatt, templommá alakították. Mai, végleges formáját 1839-ben kapta Szőcs Antal plébánossága alatt. Mellé épült a plébánia, kántor tanítói lakás gazdasági épületekkel, 1847-ben pedig a templommal szemben sikerült felépíteni a ma is álló felekezeti iskolát. Csíkcsicsó ősilakossága székely-magyar nemzetiségű és római katolikus vallású. A falu lakossága nagyon sok történelmi eseményt átélt. Harcolt a tatárok ellen, szembeszállt az évszázados török uralom kegyetlenkedéseivel, hitének megvédéséért harcolt a többi székely falu lakosaival együtt a Tolvajostetőn 1567-ben. A madéfalvi mészárlás is érintette a falu életét, mert az osztrák dragonyosok Csaracsóban voltak elhelyezve, és a település nagy része a harcok közepette elpusztult. A II. világháború is megviselte a falut, s mivel a kollektivizálás csoportos ellenállást eredményezett, 1959. október 4-én több személyt is letartóztattak. A község 1952-ig önállóan működött, utána Madéfalvával együtt Hargita község néven szerepelt. Az 1968-as megyésítéskor a szomszédoshárom faluval együtt (Madéfalva, Rákos, Göröcsfalva) Madéfalva község része. A változás után, 2002-ben vált le Madéfalvától és lett újra önálló község polgármesteri hivatallal. Itt született papjai: Györfi József, Jakab János, Kovács Péter, Becze Lóránt. A falu híres szülöttei: Cserei Mihály - (1603–1660) író; Bárány Ildikó orvos, író (szül.: 1937. június 6-án); Sebestyén Júlia matematikai tankönyvíró (szül.: 1944. április 24-én). Itt játszódik Tamási Áron: Ábel a rengetegben c. regényének egy rövid részlete, a történet szerint itt született a főhős, Szakállas Ábel. A csíkcsicsói Páduai Szent Antal plébánia a Felcsíki főesperesi kerülethez tartozik. Jelenleg egyházi szolgálatotteljesít 2018. augusztus elsejétől a Székelyszentkirályi születésű László Rezső plébános, de szeptember 1-ig még hívatalosan pálos szerzetes, aki három év után tért vissza az egyházmegyés papi szolgálathoz. Gyulafehérváron szentelték pappá, további szolgálati helyek: Csíkszeredában töltötte első öt szolgálati évét, következett Brassó, Hargitafürdő, majd 2012-13-ban Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológia (Kisszeminárium) liceum prefektusa - Gyulafehérváron, utána Kapnikbánya, 2015-től 2018-ig pálos szerzetes rend Lengyelországban és Hargitafürdőn, 2018-tól Csíkcsicsó. A kántori szolgálatot Gombos Zoltán-Csaba, kántor látja el. Búcsús ünnepét június 13-án tartják, liliom nyíláskor, mivel Szent Antal virága; a kolostorkertek köztiszteletben álló gyógynövénye. Örökös szentségimádási nap: április 26.

Szerkesztette: Gábor Anna.

Fotó: www.hereditatu.ro