A honlap jelenleg fejlesztés alatt áll.
Türelmüket kérjük.

Imaszándék

Imaszándékok

Név, Helység Imaszandék
Nevtelen, Olaszország Imatsagöt szeretnék kérni szüleim lelki udvossegeert. És szeretnék imát kérni Jézus segitsegeert a nehéz akadályok legyozesehez . Imát a gonosz tavozásáért. És továbbá minden betegért . A Jóisten hallgassa meg imáinkat
Nevtelen, Olaszország Imatkzni szeretnék szüleim lelki udvéért és a gonosszal való kuzdelemben segitsegért.
Margit, Csíkszereda Dicsértessék Jézus Krisztus. A mai rózsa fűzért felajánlom szeretett gyermekeimért és családjuk valamint magam egészségéért , hitünkért ,szűkségeinkért . Ferenc Pápa sikeres Csík sómlyoi látogatásáért.Püspökeinkért ,papjainkért . a Mária rádióért és munkaközösségéért .halottaimért és azokért akikért senki nem imádkozik.
Piroska , Csikszereda Köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért a családomért, békeségért, munka helyért, édesanyámért a halottaimért. Isten fizesse. Jézusom bízom benned Ámen.
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Imát kérek tőbb fontos szándèkra valamint teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért valamint Blaga Mónika és Török Etelka teljes testi és lelki gyógyulásáért minden problémájuk megoldásáért békességet boldogságot kívánok Isten fizese meg imajukat Jézusom bízom benned 🙏
alando halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert es a gonosz tavozasaert, Isten fizese meg mindenko omajat.
Èva, Csikszereda Imát kèrek családom bèkèjèèrt, egysègèèrt. Gyermekeim fejlődèsèèrt , jó, bèkès, szerető munkaközössègèrt ès hálát adok a kapott kegyelmekèrt!
Nevtelen, Szatmar Maria Jezusom kerlek vigyazzatok segitsetek anyukamat hogy jol legyen. Segitsetek ot es csaladomat szandekainkban. Koszonom.
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Imát kérek testi és lelki gyógyulásert mindennapi gondok megoldásáért valamint szabadulasert az alkohol és egyéb fugosegetol továbbá Blaga Mónika és Török Etelka teljes testi és lelki gyógyulásáért minden probléma megoldásáért,békességet , Isten áldását kérem életükre Jézusom bízom benned Ámen 🙏🙏🙏
Mezei Magda, Marosheviz Dicsertessek a Jezus Krisztus...Ma nagy nap van Maroshevizen,,a kicsi elsoaldozok napja.Kedves elsoaldozok ez a nap a ti napotok azt kivanjuk eletetekben legyetek mindig boldogok,mert matol kezdve nyitva az UT JEZUS SZENT SZIVEHEZ..koszonom
Maria, Romania-Erdely Az Ur Isten vilagositsa meg az Erdelyi Maria Radio kozoseget,hogy irjak ki a rendes heti programot idejeben,mert sokan nem tudnak kijarni se a hazbol ,es akarjak halgatni a miset ,hogy erezek ok is hova tartozasukat! S ha be telefonalnak meg csunyan beszelnek veluk,ahelyet hogy valaszolnanak neki ! Tisztelettel egy Istent szereto hallgato
Egy mindennapos halgato, Erdely Ezt a rozsafuzert fel ajanlom halabol a kapott kegyelmekert buneink bocsanataert,gyerekaldasert,halottaink lelki udveert es minden Maria radio halgato szandekaiert
M.R.őnkéntes, FELVIDÉK Adjon a jó Isten életűnkre áldást,családomba békét és elhunyt szeretteimnek örök nyugodalmat. KÖSZÖNÖM!
SZabo csalad , Sepsiszentgyorgy Az irgalmassag rozsafuzeret felajanjuk Lukacs Laszlo gyogyulasaert aki a tegnap sulyos balesetetszenveett Irgalmas JEZUSUNK GYOGYITSD MEG . Dicsertessek a JEZUSKRISZTUS .
SZabo csalad , Sepsiszentgyorgy Az irgalmassag rozsafuzeret felajanjuk Lukacs Laszlo gyogyulasaert aki a tegnap sulyos balesetetszenveett Irgalmas JEZUSUNK GYOGYITSD MEG . Dicsertessek a JEZUSKRISZTUS .
Egy mindennapos hallgató , Csikzsogodbol. Hálából a Szűzanyanak és az Ő SZENTFIANAK AJÁNLOM FEL EZT AZ IRG.ROZSAF.,a családom minden elő és elhunyt tagjaiért, a fiam és felesége cégüknek a további sikeréért, minden beteg gyógyulásáért, ferencesekért, papi hívatásokért, Ferenc pápa szerencsés látogatásáért, minden rokonomért és mind azokért akik imát kértek és várnak tőlem. Isten fizesse.
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Hitel remenyel és bizalommal kérek imát Több fontos szándèkra valamint teljes testi lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért szabadulasert az alkohol és egyéb fugosegetol valamint Imádkozunk Blaga Mónika és Török Etelka teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért Isten fizese meg imajukat Jézusom bízom benned 🙏
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Hitel ,remenyel, bizalommal kérek imát Több fontos szándèkra a családom minden tagjának erőt kitartást a mindennapi életben jó egészséget és nem utolsó sorban imádkozom Blaga Mónika és Török Etelka teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért valamint a családjukba békességet Isten fizese meg imajukat Jézusom bízom benned Ámen
Móni, Várad Sürgős gyógyulásomért, gyermekeimért és családomért,testi lelki gyógyulásunkért,egy fontos szándékért ajánlom.fel a heti rózsafüzéreket. A Mária Rádióért, dolgozóiért,a Mariathone sikerességéért is felajánlom.Amen🙏
Mónika, Nagyvárad A mai és a heti rózsafüzéreket és szentmiséket felajánlom Katalinért,Csíkba egészségéért,férjének, megtéréséért, gyermekeiért,a gonosz lélek távozásáért a családból.Isten fizesse meg mindenki imáit🙏
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Az igralmas rózsafűzért felajánlom Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért,,,a Szűzanya segitségét kérve-Jézus sz. Nevében-Bizom benned-dicsőség az Úrnak.
Egy halgató, Nyugatról A rózsafüzéreket felajánlom a családom és minden elhúnyt lelki üdvéért, Nyugodjanak békében. Ámen
Terézia , Határon túl Boldogságos Szüzanyám felajánlom minden imáimat, rózsafüzéreket és szentmiséket a kapott kegyelmekért, a gyermekeimért és nagyon fontos szándékaimért Ámen Szūzanyám és Jézúsom bízom bennetek.
Egy mindennapos halgató, Erdély sz D.a.J.K. A rózsafüzéreket a szentmiséket és minden elhangzó imákat felajánlom a családom minden egyes tagjának és magam gyogyulásásáért. Szüzanyám kérlek légy a közbenjárónk Ámen
eva, temesvar a heti szent miseket es rozsafuzer imakat felajalom a segito Csiksomlyjoi Szuzanyanak es kerem hogy takarja vedje szent palastjaval gyermekeimet es csaladjukat szereteimet egeseg csaladi beke megertes legyen csaladunkban felajalom lanyomert mert hoszu utra indul kerem a Szuzanya vedelmet segicseget neki Jezusom bizom bened
Mónika -Terézia, Nagyvárad A mai és a heti rózsafüzért,imákat felajánlom Csabiért,bűnei bocsánataért, egészségéért és a jó útra téréséért,megtéréséért! Egy jóakarója Váradról.
Hallgató, Csík Szeretnék imát kérni a barátomért. Segítsd meg Istenem, hogy megkapja a munkát.
Édesanya, Nagyvárad A rózsafüzéreket gyermekeimért ajánlom fel,a kisebbik lányom tanulmányi eredményének javulásáért,a nagyobbik lányom külföldön való boldogulásáért, egészségért és a barátjáért aki igazságtalanság miatt nehéz helyzetbe került. A Szüzanya palástja takarja be őket és védelmezze a gonosz támadásai ellen.Amen.
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Az irgalamasság rózsfűzérét felajánlom Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért, a Szűzanya segitségét kérve, az Úr Jézus sz. Nevében, mert bizom benned-minden dicsőség Téged illet Uram-Kőszőnőm a kapott kegyelmeket.
Ildikó, Kállósemjén DJK! Az elhangzó Irgalmasság Rózsafűzére szóljon elhunyt Édesapám lelki nyugalmáért, Édesanyám, Fiam, Rokonaim, lelki Atyám, magam test-lelki egészségéért, békéért. Sikeres vizsgáinkért, megfelelő munkahelyért.Elsőáldozó tanítványaimért! Isten fizesse!
Mónika, Nagyvárad A mai és a heti rózsafüzéreket felajánlom betegségem gyógyulásáért,férjem új munkahelyéért,kérem.Istent legyen mellette,szabaduljon meg az ital rabságából.továbbá gyermekeimért, egészségükért és néhány fontos szándékra.Egy mindennapos hallgatójuk.
Veress ilonka, Csikszereda Szeretnék imátkérni.a fiam segitcségére hogy.kapjan.munkat mert valahog nincsen szerencseje
Aranka, Csikszereda Imat kerek csaladom egeszsegeert bekeert ferjem hitenek megerosodeseert.
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Imát kérek tőbb fontos szándèkra valamint teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért valamint Blaga Mónika és Török Etelka teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért Isten fizese meg imajukat
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért, a Szűzanya segitségét kérve, Jézus sz. Nevében- A Mindenható mennyei Atya sz. akarata szerint-Dicsőség az Ő sz.Nevének....
minden napos halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert az oszes hivekert. Isten fizesse mindenki imajat!
Margit, Csíkszereda A mai rózsa fűzért fölajánlom szeretett gyermekeim és családjuk hitéért ,egészségükért .magam hitéért ,egészségemért és szükségeimért.A Mária rádió fönnmaradásáért ,munkatársaiért és önkénteseiért.Pápáért ,püspökökért ,papjainkért, kispapjainkért .Csík Somlyói drága Szűzanyánk takarj be védő palástoddal . Dicsértessék Jézus Krisztus.
Unoka,, Angliaból A sulyosan korházban fekvő nagymamáért kérek imát,hogy Isten segítse a gyugyulását. Isten fizesse.
Névtelen hallgató , Csikszereda Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért, családomért, édesanyámért munka helyért, testvéreimért, halottaimért. Isten fizesse. Isten fizesse. Ámen.
Piroska, Madridból Veress Tamasert kérek imát és önökkel imatkozom. Kérem a Csíksomlyói Szűzanya közbenjárását gyógyulásáért és problémai megoldására.
Rokona imadkozik, Madridból Imát kérünk Veress Tamás gyógyulásáért aki a kórházba van.Kérjük a Szűzanya közbenjárását mindén probléma megoldásáért. Köszönjük
Édesanya, Csikszentimre Édesapám gyogyulásáért kérek imát.Jézus Szíve bízom benned.
M.R.őnkéntes, FELVIDÉK Adjon a jó Isten életünkre áldást,családomba békét és elhunyt szeretteimnek örök nyugodalmat.ISTEN ÁLDJA ÖNÖKET
Piroska , Csikszereda Ezt az irgalmasság rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért, munka helyért, családomért, békeségért, édesanyámért, testvéreimért, halottaimért Isten fizesse. Ámen Jézusom bízom benned.
Anna, Eislingen Nemetorszagbol A hèten elhangzo imàkat és szentmisèket folajalom a kapot kegyelmekèrt, egèszsègèèrt bèkesègèèrt ès szeretetért. Isten fizese. Jezusom bizom benned.
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Az irgalmas rózsafűzért felajánlom Nimród fiam szabadulásáért, a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz támadásaitól-Jézus sz.Nevében és a Szűzanya kőzbenjárása legyen segitségűnkre, Jézusom bizom benned.
huseges h, Svedorszag D.J.K. Irgalmas Jezusom hozzad fohaszkodom kerve a Szuzanya oltalmat unokaimert kulö nösen a hosszu repulö utjan levö unokamert , szerencses hazateresert, a csalad minden tagjaert , gyogyulasunkert , szeretteinkert es Önökert a Maria radioert .IMAJUKAT HALASAN KÖSZÖNÖM! JEZUSOM BIZOM IRGALMASSAGODBAN , SZUZANYAM LEGY VELUK!
Nevtelen, - D.J.K Imát kérek, és felajánlom a mai nap imáit, rózsafüzéreit, szentmiséit hálábol a kapott kegyelmekért,szüleimért,a testvéremért,egészségért, egy szerető társért, szeretetért,a Mária rádióért ,papjainkért .Isten fizesse!
erika, fogaras Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,munkahejunkert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,test-lelki gyógyulásért, és személyes gondjaim megoldódásáért, a Szűzanya segitségét kérve-Jézus sz. Nevében. Úr Jézus Krisztust-bizunk benned!
Piroska , Csikszereda Köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit a betegségem gyogyulásáért, családomért, békeségért munka helyért, családomért, testvéreimért, halottaimért, édesanyámért. Jézusom bízom benned. Isten fizesse.
Mindennapos hallgató , Sepsiszentgyörgy A mai rózsafüzért lányom sikeres vizsgájáert ajánlom
maria, szatmar megye a mai rozsafuzereket es szentmiset felajalom a szuzanyanak es szentfianak halabol a kapott kegyelmekert.csaladomban szeretet,bekeseg,egeseg es istenben valo hitert,buneink bocsanataert,unokam egesegeert,gyermekeim,fejem testvereim escsaladjuk egesegeert,jomagagam egesegeert.fiam talajon egy magahoz ilo tarsat .jezusom bizom benned.
Piroska , CsikszeredaEzt Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért, családomért, békeségért munka helyért, édesanyámért, testvéreimért, halottaimért. Isten fizesse. Köszönöm
Mancika, Vajdaság Keviből. D.J.K. Hála imát szeretnék mondani a Drága Szűzanyának, hogy mindég meghallgassa kérésem. Áldott legyen az Ő neve. Imát szeretnék kérni még két fiatalért, hogy találjanak maguknak egy igazi házastársat. Köszönöm!
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság A mai rózsafűzért felajánlom Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz erők támadásaitól, a Szűzanya segitsségét kérve, Jézus sz. Nevében a jó Isten sz. akarata szerint-dicsértessék az Úr Jézus Krisztus, Amen.
Danguly Berta, Marosvasarhely Halabol a jo Istennek,mindenert.Kerem a Szuzanyat,hogy csaladunkban legyen beke es szeretet.D.J.K
minden napos halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,munkahejunkert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,az oszes hivekert,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
Mezei Magda, Marosheviz Dicsertesek a Jezus Krisztus...a mai rozsafuzer imakat felajanlom a kapott kegyelmekert,a draga ferjem egeszsegeert es a mi draga kincsunkert a Mariaradioert,az osszes kedves onkenteseinket az Ur aldja meg
Irenke , Nagyszalonta Kerem az imat Sarikaert aki a Temesvari korhazban fekszik.
Piroska , Csikszereda Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért, családomért, békeségért, édesanyámért munka helyért. Szűzanyám könyörögj értünk Ámen Isten fizesse.
EDESANYA , SEPSISZENTGYÖRGY D J K IMATKOZZUNK EGYÜTT A BETEGEKERT AZ UTAZOKERT JO MUNKAHEJERT A HALOTTAINK LELKIÜDVEERT BEKESEGERT TÜRELEMERT SZERETETERT A MARIA RADIO FENMARADASAERT ES MINDEN JOAKARATU EMBERERT KÖSZÖNJÜK
GABRIELLA , SEPSISZENTGYÖRGY AZ IRGALMAS JEZUS SZERETETET KERVE IMADKOZZUNK EGYÜTT A BETEGEKERT AZ UTON LEVÖKERT MUNKAHEJERT EGEZSEGERT TÜRELEMERT ES AZOKERT IS AKIKERT NEM IMADKOZIK SENK HALOTTAINK LELKI ÜDVEERT ES A MARIA RADIO FENNMARADASAERT KOSZONJÜK
Édesanya, Csikszentimre Az irgalmaság rózsafüzérétfelajánlom gyermekemért aki most vizsgázik.Jézusom segítsd.
H-H , Svedorszag D.J.K Halatelt szivvel kerem imajukat ,gyogyulasunkert , csaladom mindentagjaert, szeretteimert Unokaimert kulösön hosszu uton levö unokamert , kerve a Joisten es a Szuzanyat segitse es örizze .HOGY SZERENCSESEN HAZAERJEN, ÖNÖKKEL IMATKOZVA. Jezusom bizom Benned !
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Az irgalmas rózsafűzért felajánlom Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért, a Szűzanya segitségét kérve-Jézus sz. Nevében. Dicsérjűk az Úr Jézus Krisztust-bizunk benned!
erika, fogaras Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,munkahejunkert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,test-lelki gyógyulásért, és személyes gondjaim megoldódásáért. Isten fizesse.
Piroska , Csikszereda Köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért, családomért, édesanyámért,békeségért, munka helyért, sikerért. Isten fizesse. Együtt imátkozok magukkal.
ilona, x Dicsértessék a Jézus Krisztus! A héten elhangzó összes elhangzó imát és szentmisét,felszeretném ajánlani családomért,test-lelki gyógyulásért, jó munkahelyért, szerető társért, tisztánlátásért és személyes gondjaim megoldódásáért. Isten fizesse.
ildiko, Kezdi D.J.K Imát kérek, és felajánlom a mai nap imáit, rózsafüzéreit, szentmiséit hálábol a kapott kegyelmekért,szüleimért,a testvéremért,egészségért, egy szerető társért, szeretetért,a Mária rádióért ,papjainkért .Isten fizesse!
Egy hagato, Marosvasarhelyrol A mai osszes imat felajalom a kegyelmekert amit kaptam es kapunk ,a testi es lelki egeszsegert , az egyedul elokert, a vilagert,a bekeert. . Koszonom a lehetoseget.
minden napos halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,munkahejunkert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,az oszes hivekert,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
névtelen , németország imát szeretnek kérni magam testi lelki gyógyulásáért Jezusom bízom benned
Bozsi, BUKAREST DICSERTESSEK AJEZUS KRISZTUS ! A MAI ROZSAFURET ES A CSIKSOMLYOI SZENT MISE ALDOZATOTT FELAJANLOK A NAGYNENEM KOVACS VENCELNE JUCI NENI LELKIUDVEERT AKI EGY EVE NYUGSZIK A GYERGYOKILYENFALVI TEMETOBEN.ISTEN ADJON OROK NYUGODALMAT NEKI ! DICSERTESSEK A JEZUS KRISZTUS ! KOSZONOM A LEHETOSEGET !
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Imat kérek több fontos szándèkra valamint teljes testi és lelki gyógyulást ,szabadulast az alkohol és egyéb fugosegetol ,imát kérek Blága Mónika és Török Etelka testi és lelki gyógyulásáért és minden szükséges kegyelem elnyeréséért Isten fizese Jézusom bízom benned 🙏🙏🙏
Egy halgató, Határon túl Szūzanyám felajánlom a rózsafüzéreket és szentmiséket a kapot kegyelmekért, a családom betegjeiért és saját magam betegségem megszabadulásáért. Szūzanyám segíts rajtunk Ámen Jézúsom bízom benned!
Takács Julianna, Budapest Az irgalmasság rózsafüzért és szentmiséket fölajánlom a magam egészségért, testi, lelki gyógyulásomért, a fiam Erik egészségéért és további munkahelyi előmeneteleiért! Csíksomlyóra Ferenc Máriának is felajánlom, gyógyulást és mindezt a családjának és minden jót minden rokonomért elsősorban a testvéremékért, jó egészségükért és a közeli, távoli rokonokért! Valamint a drága szüleink haláluknak a nagyon sokadik évfordulójára! és minden rokon elhunytért! Adjon az Úr örök nyugodalmat Nekik az anyaföldben, szívünkbe zárjuk drága emléküket! Ámen! Dicsértessék a a Jézus Krisztus!
Kapás Jolánka SZerbia-Vajdaság, Zenta-Vajdaság Az irgalmas imát felajánlom Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért, a Szűzanya segitségét kérve, az Úr Jézus sz. nevében-Jézusom bizom benned...
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Hitel ,remenyel kérem az imát Több fontos szándèkra valamint teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért valamint Blaga Mónika , Török Etelka teljes testi és lelki gyógyulásukert Jézusom bízom benned Ámen 🙏🙏🙏
ildiko, x D J K! A héten elhangzó összes elhangzó imát és szentmisét,felszeretném ajánlani édesapám gyógyulásáért, családomért,test-lelki gyógyulásért, jó munkahelyért, szerető társért, tisztánlátásért és személyes gondjaim megoldódásáért. Isten fizesse!
Levente, - Édesanyámért és húgomért kérem az összes elhangzó imát! Köszönöm.
Margit, Gyergyo A fia szandekara akinek most vannak a vizsgai es az anyagi gondjai redezeseert dicsertessek a Jezus Krisztus Isten fizesse meg
andrei kadar erika, fogaras Dicsertessek a Jezus Krisztus....a mai osszes imat,rozsafuzert felajanlom a családomért,hogy szeretet , béke, egézség uralkodjék otthonunkban. Hálásan köszönöm a lehetöséget.
ERZSEBET, KEZDIROL Az unokam sikeres vizsgaiert imadkozzunk jezusom bizom benned!
alando halgato, Nagyvaead Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,munkahejunkert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,az oszes hivekert,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
Nella, Székelyvarság A rózsafüzér imáival hálát adok a jó Istennek a szomszédasszonyom, Irma sikeres műtétéért és kérem a jó Istent, hogy mielőbb felgyógyuljon.
Mezei Magda, Marosheviz Dicsertessek a Jezus Krisztus....a mai osszes imat,rozsafuzert felajanlom a nemreg elhunyt edesanyam lelki udvosegeert,es a csaladom osszes halotaiert...koszonom szepen
BERTA, SEPSISZENTGYÖRGY IMÁT KÉREK ENIKÖÉRT AKIT MA MÜTENEK MAROSVÁSÁRHELYEN KÖSZÖNÖM
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Az irgalmas rózsafűzért felajánlom Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távzózásáért-kérve a Szűzanya kőzbenjárását-Jézus sz.Nevében. Uram, siess segitségűnkre, mert bizom benned, dicsérlek, imádlak és hála Néked Uram, minden kegyelemért.
mindennapos halgato, gyergyo- imat szeretnek kerni az egeszsegem javulasaert es az unokaim testi lelki vedelmukert isten fizese
mindennapos halgato, gyergyo- imat szeretnek kerni az egeszsegem javulasaert es az unokaim testi lelki vedelmukert isten fizese
mindennapos halgato, gyergyo- imat szeretnek kerni az egeszsegem javulasaert es az unokaim testi lelki vedelmukert isten fizese
mindennapos halgato, gyergyo- imat szeretnek kerni az egeszsegem javulasaert es az unokaim testi lelki vedelmukert isten fizese
Mária, Muravidék, Lendva Imáimat felajánlom a családomért,hogy szeretet , béke, egézség uralkodjék otthonunkban. Hálásan köszönöm a lehetöséget.
Adel, Marosvasarhelyrol A heten elhangzo osszes imat szeretnem feljajalni a csaladom,a rokonok es baratok testi es lelki egeszsegeert , legyen egyettertes es bekesseg koztunk mindig.,a mindennapi gondok megoldasaert,a buneink bocsanataert, (kulon felajalom a heten elhangzot imakat a testverem gyogyulasaert ) Az elhunyt lelkek udvosegiert.,Nyugodjanak bekeben. Isten fizesse imajukat !
Nevtelen, Szatmar Maria kerlek tartsd tolem tavol a gonoszsagokat , oltalmazz es segits gyozni a gonoszok felett. Koszonom
Huseges hallgato, svedorszag D.J.K Irgalmas Jezusom , Segitö Szuzanyam ,halatelt szivvel köszönöm a sok kegyelmet amit kapok . Tovabbra is kerem es felajalom az egeszheti rozsafuzereket Szentmiseket , gyogyulasunkert ,csaladom minden tagjaert kulönösen Unokaimert ,a hosszu uton levö unokam szerencses hazaerkezeseert,ÖNÖKERT Imajukat halasan köszönöm ,Szuzanyam legy velunk , Jezusom bizom Benned !
ilona, gyergyo imat szeretnek kerni egeszsegem javulasaert unokaim vedelmeert lelki bekeert es vilagbekeert isten fizese
egy feleseg, Hargita megyebol Minden imat felajanlok a ferjemert es a gonosz tavozasaert,Jezusom bizom benned csak te segithetsz
minden napos halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,munkahejunkert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,az oszes hivekert,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
ildiko, x Dicsértessék a Jézus Krisztus! A héten elhangzó összes elhangzó imát és szentmisét,felszeretném ajánlani édesapám gyógyulásáért, családomért,test-lelki gyógyulásért, jó munkahelyért, szerető társért, tisztánlátásért és személyes gondjaim megoldódásáért. Isten fizesse
Katalin, Csikbol Tv d Dajk Imát kérek a férjem szabadulasert az ital és egyéb fugosegetol ,imát kérek több fontos szándèkra a saját és gyerekeim részére , valamint Blaga Mónika teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért Isten fizese Jézusom bízom benned 🙏
Román család , Magyarország D.a.J.Krisztus. A rózsafüzéreket a mindennapi szentmiséket és a családunk imáit felajánlunk az Édesanyám halálának évfordulojára, és a nem rég elhúnyt öcsém és a bátyámnak a lelki üdvéért, nyugodjanak békében az Ur Jezus szent nevében. Ámen Isten fizesse imájukat!
állandó hallgató, Háromszék Az irgalmasság rózsafüzért és szentmiséket fölajánlom egészségemért, testi, lelki gyógyulásomért és hálából a Szűzanyának a kapott kegyelmekért.
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Az irgalmasság imát felajánlom,, Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért, jÉZUS SZ. NEVÉBEN-BIZOM BENNED, ÉDESANYA JOLÁNKA.
Katalin, Csikbol Dajk Imát kérek tőbb fontos szándèkra valamint a férjem szabadulasert az alkohol ,és több fugosegetol,kérem a jó Istentől számára a teljes megtereset, és imádkozunk kedves lelkitestverem Blaga Mónika teljes testi és lelki gyógyulásáért Jézusom bízom benned 🙏
nevtelen, szarhegy imat kerek novak tibor lelkiudveert nyugodjon bekeben
állandó hallgató, Háromszék A ma elhangzó imákat szentmisét felajánlom anyatársam mielőbbi gyógyulásáért adj Uram türelmet a betegség elviseléséhez és erős hitet,hogy elfogadja a betegséggel járó nehézségeket.Ámen
állandó hallgató, Háromszék D.J.K.a ma elhangzó imát szentmisét,rózsafüzéreket szeretném felajánlani hálából a Szüzanyának és az Ő szentfiának a kapott kegyelmekért és kérem segitségüket,a mindennapjainkért.Ámen
Egy aggódó édesanya , Erdély D.J.K.Mai napi és jövő héti mindenszentmiset és rózsafüzért felajánlok a lányom Edit gyógyulásáért,szabadulásáért a félelmektől, szorongástól és minden rossz gondolattól .Szuzanyam és Jézusom legyen mindíg velünk Isten fizesse imájukat Amen. D.J.KRISZTUS
Mancika, Délvidék Imádkozzunk 1 Édesanyáért, aki műtét ellőtt van. Szűzanya imádkozzon érte. legyen mellette. fogja a kezét. Kérjük a Jó Istent segítse meg hogy sikeres legyen a műtétje.Köszönöm!
Halgato, Belgium Dicsertessek az Ur Jezus Krisztus! Az egesz heti imakat,szent rozsafuzereket,szent miseket kerem es fel ajalom halabol a kapot kegyelmekert,fiamert,szereteimert, rokonaimert,barataimert,egyhazkozossegemert,ismeroseimert,jo tevoimert,Maria radio nagy csaladjaert,szent atya sikeres latogatasaert orszagunkban,elensegeimert,onmagamert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert.Isten fizesse mindenki imajat!
Mezei Magda, Marosheviz Dicsertessek a Jezus Krisztus..Szeretettel koszontom a kedves musorvezetoket...a mai rozsafuzert es a szentmiseket felszeretnem ajanlani draga unokam sikeres vizsgaihoz,adjon a draga Jo Isten erot es egeszseget,nagyon szeretjuk,sokat imadkozom erte es csaladomert
Teréz , Erdély- sz A rózsafüzért és minden imákat meg szentmiséket felajánlok a kapott kegyelmekér. Az öcsém, bátyám és édesapám lelki üdvéért, hogy nyugodjanak békében. Szūzanyám segíts egy nagyon fontos szándék megvalósulásában Ámen Jézúsom bízom benned!!
Egy mindennapos halgató, Magyarország A rózsafüzéreket, mindennapi szentmiséket és imáinkat felajánlom a sogorom betegségének megfelelö gyogyszeres kezeléséért és minden beteg csaladtagom gyogyulásáét, Szūzanyám légy a segítségükre, takarj be mindannyiunkat a védõ palástoddal. Szūzanyám és Jézúsom legyetek mindig velünk. Ámen Isten fizesse imájukat!!!
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Az irgalmas rózsafűzért felajánlom Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távozásáért, a Szűzanya segitségét kérve-Jézus sz. Nevében. Egy édesanya Vajdaságból. Dicsértessék az Úr Jézus sz. Neve.
Kapás Jolánka , Zenta Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, SZORONGÁSOKTÓL,,, A SZŰZANYA SEGITSÉGÉT KÉRVE-JÉZUS SZ. NEVÉBEN. CSATLAKOZOM MINDEN IMÁHOZ,,,DICSÉRTESSÉK A jÉZUS kTISZTUS. JOLÁNKA ZENTÁRÓL.
Katalin, Sepsiszentgyorgy Ezt az imat es az egesz napi szentmiseket felajanlom a drága jo Szűzanya által minazokert akiket szeretek..beket es aldast eletukre ,draga barátaimert akik nehéz betegségben szenvednek kerek teljes gyogyulast. Koszonet es hála es dicsőség minden kegyelemert
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Imát kérek tőbb fontos szándèkra valamint teljes testi és lelki gyógyulásáért minden napi gondok megoldásáért és Imát kérek Blaga Mónika gyógyulásáért ,gondok megoldásáért és minden jót kívánok imádságos szeretettel köszönöm szépen
Mindennapos halgató, Magyarország Dicsértessék a Jezus Krisztus. Imát kérek egy családtagomnak a mai sikeres orvosi kezeléséséért. Áldott Szüzanyám segítsd az orvosokat hogy minden sikeres legyen. Szūzanyám adj a begnek és a családnak türelmet és eröt mindenhez. Ámen. Jézúsom bízom benned! Isten fizesse az imájukat!
Margit, Csikszereda A mai Irgalmasság Rózsafűzérét fel szeretném ajánlani a kapott kegyelmekért,bűneim bocsánatáért és a családom testi-lelki egészségéért. Jézusom bízom Benned!
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Hálát adok a Jó Istennek minden kapott kegyelmekèrt ♥️ És továbbra is kérek imát Több fontos szándèkra valamint Blaga Mónika teljes testi és lelki gyógyulásáért , minden napi gondok megoldásáért Isten fizese meg imajukat
Piroska , Csikszereda Köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért, munka helyért, családomért, békeségért, édesanyámért, testvéreimért. Isten fizesse.
MAGDI, Marosheviz Dicsertessek a Jezus Krisztus...a mai osszes elhangzo imat,rozsafuzert felszeretnem ajanlani a Simon es Cserei csalad osszes maghaltjaert...szivbol koszonom
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Önökel együtt imádkozom a rózsafüzért hálából a kapott kegyelmekèrt , valamint több fontos szándèkra.,Imát kérek Blaga Mónika teljes testi és lelki gyógyulásáért,, minden problémaja megoldásáért ,erőt ,kitartást , Isten fizese meg
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatktól, a gonosz távozásáért, a Szűzanya segitségét kérve-Jézus sz. Nevében. Kőszőnőm a kapott kegyelmeket,,,,Jézusom bizom benned,,,,legyen áldott az Úr Neve mindőrőkké. Jolánka Vajdaságból.
halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,munkahejunkert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,az oszes hivekert,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
Egy mindennapos halgató, Magyarország Dicsértessék a Jezus Krisztus. Imát kérek egy családtagomnak a mai sikeres orvosi kezeléséséért. Áldott Szüzanyám segítsd az orvosokat hogy minden sikeres legyen. Szūzanyám adj a begnek és a családnak türelmet és eröt mindenhez. Ámen. Jézúsom bízom benned! Isten fizesse az imájukat!
Ervin , Csíkszereda Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Imát szeretnék kérni, és gondviselést a Jó Istentől. Kérem a Szűzanya közbenjárását is és a Szentlélek segítő kegyelmét, barátom teljes testi-lelki felgyógyulásáért , akit holnap május 11-én műtenek Budapesten egy nagyon de nagyon komplikált szív és ér betegségben .Kérem imádkozzanak érte , hogy a műtétje sikerüljön ! Isten aldjon meg mindenkit , aki imajával segít. Dicsértessek az Úr Jézus Krisztus!
Mária, Vajdasági Topolya D.j.k.ima a Mária Rádióért hála ima a Szűzanya segítségéért a betegekért, békéért, egészségéért köszönöm.
Névtelen hallgató , Csikszereda Köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért, családomért, testvéreimért, halottaimért, békeségért egy jó munka helyért, halottaimért. Isten fizesse.
egy halgató, nyugati Julika itt tudja ezen az oldalon halgatni a Mária rádiot internetten mert a másik honlap jelenleg fejlesztés alatt áll, ezt igy írta a honlapon. ha a lenti oldalt kinyissa ott müködik a gépen. https://katolikus.ma/maria-radio-erdely-elo-adas/
egy halgató, határon tuli A rózsafüzért és az önök és a saját imáimat felajánlom az öcsém lelki üdvéért, nyugodjon békében! Uram halgazsd meg a kérésemet egy nagyon fontos szándék megvalósulásáért. Jézúsom és szüzanyám bízom bennetek. Ámen
Zsolt, Csikszereda Dicsértessék a Jézus Krisztus! A mai Irgalmasság Rozsafüzérét felajánlom a napokban elhunyt nagynéném Margit néni lelki üdvéért , adjon az Isten örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényeskedjék neki!
Julika, Németország Dicsértessék! Szeretném megkérdezni hogy miért nem működik interneten keresztül a rádió tegnap délután óta? Nem tudtam máshova irni. Áldott napot kívánok!!
Piroska , Csikszereda Köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért a családomért, gyermekemért, munka helyért, édesanyámért, testvéreimért, a család összes halottaiért. Isten fizesse. Egy minden napos hallgató.
MANCIKA, DÊLVIDÉKRÖL D.J.K. EZT A SZENT OLVASÓT AJÁNLJUK FEL SZOMBATON ELTEMETETT NÕVÉREM ÉS A TÖBBI MEGHALT TESTVÉREM, VALAMINT A SZÜLEIM LELKI ÜDVÉÉRT. KÖSZÖNÖM.
nagymama, szatmar a mai nap imait es szentmiseket feajalom kicsi unokam,es a testverem unokaja gyogyulasukert,hogymihamarabb meggyogyuljanak.kerem a szuzanyat es a o szentfiat, hogy takarjak be oket a vedo palastjukal.jezusom bizom benned.
Minden napos halgato, Csikbol Dajk Önnökel együtt imatkozom több fontos szándèkra a családom ért , Testi lelki egészségèrt, és kérem imádkozunk Blaga Mónika teljes testi és lelki gyógyulásáért minden problémája megoldásáért Török Etelka egészségéért terhek gondok megoldásáért Isten fizese meg imajukat
Kapás Jolánka , Zenta-Vjdaság Inádkozzunk egyűtt, Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért, kérve a Szűzanya kőzbenjárását, hogy újra a régi legyen, hitben, szeretetben, tudjon szolgálni az Úrnak-Jézus nevében, aki a mi megmentőnk, gyógyitónk, szabaditónk. Jézusom bizom benned, siess segitségűnkre!! Hála, és dicsőség a Mindenható Istenűnknek, Amen, Jolánka Vajdaságból.
alando halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,csaladomert,fonokeimert,kolegaimert, ,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
Mindenapos halgato, Gyergyoremete Drága Jo édesanyám gyogyulásáért ,hogy még tugyon felkelni kérném az öszes imát Segicse meg a Jo Isten gyogyujon meg mert nagyon szeretjük öt
K, Erdély Imát kérek hogy legyen békesség a családomban, tartsd távol a gonosz dèmont Atyám Minden munkámèrt ,hogy pontos és figyelmes legyek.Koszonom
Piroska , Csikszereda Köszöntöm a műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért. A családomért, édesanyámért, munka helyért, testvéreimért és azok családjáért, halottaimért. Isten fizesse.
Terézia, Magyarország Az önök imáit, a saját imáimat és szentmiséket felajánlok a családom betegjeiért és föként a sogorom betegségének sikeres kezeléséért Szūzanyám légy mindannyiunk segítségére és vedelmére 🙏🙏 Ámen. Isten fizesse az imájukat. Dicsértessék a Jezus szent neve.
Ilona, Nagykaroly Dicsertesek a Jezus Krisztus, ezt a rozsafuzert fel ajalom halabol a csaladomert a gyermekeimert hogy nem vagyunk egyedul mert minden nap erezuk az ur jelelnletet Amen Koszonyuk Isten fizesse
Huseges hallgato, Svedorszag D.J.K. Irgalmas Jezusom ! halatelt szivvel köszönöm az eddig kapott kegyelmeket , tovabbra is kerem irgalmadat , aldasodat csaladom minden tagjara , felajalva a rozsafuzereket , szentmiseket egesz heten, egeszsegert , bekessegert , szeretetert Unokaimert , gyermekeimert ,Önökert Szuzanya oltalmaert irgalmaert. Imajukat halasan köszönöm !! JEZUSOM BIZOM BENNED,SZUZANYAM KÖNYÖRÖGJ ERETTUNK SZENT FIADNAL !
Anna, Magyarország Dicsértessék a Jézus Krisztus! Imát szeretnék kérni fiam gyógyulásáért, aki jelenleg sugárkezelést kap. A kezelést végig tudja csinálni, és jó eredménnyel záruljon. Köszönöm Jézusom Bízom Benned
Egy bizakodo edesanya, Szentegyhaza Ezt a rozssfuzert es a mai osszes imat felajanlom halabol a jo Istennek az eddig kapott kegyelmekert es kerem tovabbi segitseget fiam kitartasaert.egy bizakodo edesanya.dicsertessek a Jezus Krisztus.
Piroska , Csikszereda Köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért. Fel ajánlom a családomért édesanyámért, békeségért, testvéreimért, halottaimért. Isten fizesse.
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távózásáért,,,hogy újra a régi legyen, a Szűzanya segitségét kérve, az Úr Jézus sz. Nevében. Hála és kőszőnet minden kegyelemért, amit a Szűzanya sz. kezei által kapunk....egy aggódó édesanya, Jolánka Vajdaságból.
Mezei Magda, Marosheviz Dicsertessek a Jezus Krisztus..koszonteni szeretnem a Mariaradio osszes halgatojat kivanva erot ,egeszseget es minden onkentest es a Maroshevizi rozsafuzer osszes tagjat
minden napos halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,fiamert,leanyomert,edesanyamert ,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
Magdi, Gyergyoremete Az öszes imát szeretném kérni édesanyám gyogyulásáért mert nagyon gyenge A Jo Isten és a Szüzanya segicségét is kérem önöknek szép napot kivánok
K, Erdély Imát kérek a férjemèrt, hogy csillapodjon le üzd ki belőle a démonokat ,legyen szeretet és béke benne.
Piroska , Csikszereda Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért Jézusom bízom benned Ámen. Piroska Csíkszeredából.
Bozsi, BUKAREST DICSERTESSEK A JEZUS KRISZTUS !A MAI FAJDALMAS OLVASOT FELAJANLOM NAGYNENEM BALINT SANDORNE GIZA LELKIUDVEERT AKI A GYERGYOKILYENFALVI TEMETOBE PIHEN, VALAMINT UNOKATESTVEREM INCZE GASPARNE GIZI LELKIUDVEERT AKI A CSIKMENASAGI TEMETOBE PIHEN. ISTEN ADJON OROK NYUGODALMAT NEKIK !DICSERTESSEK A JEZUS KRISZTUS ! KOSZONOM A LEHETOSEGET !
AE, Hargita Imát kérek a tesveremert akit ma műtöttek meg és kérem a teljes felgyogyulasat. Isten fizesse.
Nagy győrgy Katalin, Gyergyó Remete D.J.K Imát szeretnék kérni drága szüleimért Balázs és Borbáláért valamint Anyosomékért Dénes és Máriáért akik Gyergyóremetei temetőben nyugszanak kőszőnőm hálásan imáikat őnőkel együt imátkozva.
Maria, Svedorszag D.J.K Imat szeretnek kerni draga unokaimert ,kerem az Urjezus algo kegyelmet , Szuzanya oltalmat szeretetet eletuk minden napjara .Szuleikre , szeretteikre . önökre .önökkel imatkozva , halasan köszönöm .
Xxxxx, Hargita megye Imát kérek a tesveremert akit ma műtenek, és ugyanakkor imádkozom az orvosként és az ápolokert is. A Jó Isten gyógyítsa meg, hogy újból legyen egészséges. Köszönöm.
Mezei Magda, Marosheviz Elhunyt draga edesanyam lelki udvosegeert,aki a maroshevizi temetoben nyugszik es csaladom egeszsegeert
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért, a félelmektől, a negativ gondolatoktól, az állandó kézmosástól, a gonosz távozásáért, - a Szűzanya segitségét hivom, az Úr Jézus szent Nevében, a Jó Isten szent akarata szerint. Amen. Mindennap dicsőitsűk az Úr szent nevét, Kőszőnet, hála és imádás-mindennapos hallgató Vajdaságból.
ildiko, x Dicsértessék a Jézus Krisztus! A héten elhangzó összes elhangzó imát és szentmisét,felszeretném ajánlani családomért,test-lelki gyógyulásért, jó munkahelyért, szerető társért, tisztánlátásért és személyes gondjaim megoldódásáért. Isten fizesse.
minden napos halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gonosz tavozasaert,fiamert,leanyomert,edesanyamert ,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert. Isten fizesse mindenki imajat!
Egy mindennapos hallgato, Marosvasarhely Imatkozni szeretnek onokkel fiam lelki nyugalmaert,hitert, szeretetert ,bolcsessegert es egy munkahelyert.KOSZONOM!!!!!
Egy halgato, Erdely Ezt a rozsafuzert fel ajanlom halabol a kapott kegyelmekert buneink bocsanataert,gyermekaldasert, minden elo es elhunyt hozzatartozonkert,a Maria radio halgatojaiert es musorvezetokert,a papa latogas kegyelmeiert koszonom
Bozsi, BUKAREST DICSERTESSEK A JEZUS KRISZTUS ! A MAI SZENT ROZSAFUZERT FELAJANLOM NAGYNENEM BALINT SANDORNE ,GIZA ES UNOKATESTVEREM INCZE GASPARNE GIZI LELKUK UDVEERT,IMADSAGOS SZIVVEL EMLEKEZEK RAJUK NEVNAPJUK ALKALMAVAL. ISTEN ADJON OROK NYUGODALMAT NEKIK ! DICSERTESSEK A JEZUS KRISZTUS ! KOSZONOM A LEHETOSEGET !
ILDIKO, X D.J.K.Hálát adok a kapott kegyelmekért és felajánlom az iragalmasság rózsafüzéreit ,a családomért,testvéremért,egészségért,szeretetért,a Mária rádióért ,papjainkért és egy fontos szándékra.isten fizesse
maria, szatmar a mai nap imait felajalom csaladom minden tagjanak az egesegeert,szeretetert,bekesegert,istenben valo hitert,buneink bocsanataert,maria radio fenmaradasaert,betegekert,papaert,papokert.kerem aszuzanyat es az o szentfiat,hogy halgasak meg a mindennapi imaimat takarjak be csaladomat vedo palastjukal,es a kicsi unokam mihamarabb meggyogyuljon.
egy agodo edesanya, szatmar imat szeretnek kerni csaladomert,egesegert,szeretetert,bekeert,istenben valo hitert,testvereim es csaladja egesegeert ,a maria radio minden dolgozoiert,jomagam egesegeert,betegekert,papaert papokert,halotamiert.
maria, szatmar a mai rozsafuzereket es szentmiset felajalom halabol a kapott kegyelmekert, a kicsi unokam es vejem gyogyulasukert,a fiam talaljon egy magahoz illo tarsat.kerem a csiksomjoi szuzanyat halgasa meg imamat.
egy aggodo feleseg, Hargita megyebol a heten minden imat felajanlom a ferjemert ,hogy a jo Isten vigyazzon ra es adjon erot neki a megprobaltatsokban,Jezusom csak benned bizom
mindenapos halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,fiamert,leanyomert,edesanyamert es Novak Piroskaneniert (Nyirabranybol, Magyarorszagrol),buneink bocsanataert, a gonosz tavozasaert,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert.Isten fizesse mindenki imajat!
Egy mindennapos halgató, Erdélyi sz-ü D.a.J.K. a mindennapi szentmiséket és imákat felajánlom a beteg csaladtagjaim és magam gyogyulásásáért. Szūzanyám kérlek segíts ebben a nehéz helyzetben. Ámen.
veronka, buda-pest Családomért kérem ezt a rozsafűzért. Jézusom bizom benned.
Ilona, Szentlelek Dicsértessék a Jézus Krisztus! A mai napon elhangzó összes imát felszeretném ajánlani családomért,test-lelki gyógyulásért, és kérem a Szűzanya segitségét egy jó munkahelyért és egy fontos szándékra.Isten fizesse
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosztól, az állandó kézmosástól, a Szűzanya segitségét kérve, Jézus sz. Nevében, hogy vége legyen a szenvedésnek, olyan legyen mint régen, éljen hitben, szeretetben, kedvességben-békességben. Hisszűk, hogy az Úr Jézus, akit megszabadit, az valóban szabad lesz!! Uram siess segitségűnkre, mert bizzunk benned!! Édesanya Jolánka-mindennapos hallgató-minden imaszándékhoz csatlakozom ezen a héten is...
GABRIELLA, SEPSISZENTGYÖRGY IMADKOZZUNK EGYÜTT EGYMASERT A KAPOT KEGYELMEKERT A BETEGEKERT TÜRELEMERT MINDEN EDESANYAERT DRAGA UNOKAKERT HALOTTAINK LELKI ÜDVEERT A MARIA RADIO MUNKA KÖZÖSSEGEERT ES AZOKERT AKIKERT NEM IMADKOZIK SENKI KÖSZÖNÖM
GABRIELLA, SEPSISZENTGYÖRGY IMADKOZZUNK EGYÜTT EGYMASERT A KAPOT KEGYELMEKERT A BETEGEKERT TÜRELEMERT MINDEN EDESANYAERT DRAGA UNOKAKERT HALOTTAINK LELKI ÜDVEERT A MARIA RADIO MUNKA KÖZÖSSEGEERT ES AZOKERT AKIKERT NEM IMADKOZIK SENKI KÖSZÖNÖM
Egy halgató , Egy határon tul A mindennapi rózsafüzéreket és szentmiséket és imákat felajánlom a Drága Édesanyám egészségéét, Szūzanyám örizd õt minden rossz és nehéz betegségtöl, a gonosztól és minden bajtól, Jezusom és Szūzanyám bizom bennetek! Ámen
Minden napos halgato, Belgium Dicsertessek az Ur Jezus Krisztus! Az egesz heti imakat,szent rozsafuzereket,szent miseket kerem es fel ajalom halabol a kapot kegyelmekert,fiamert,szereteimert, rokonaimert,barataimert,egyhazkozossegemert,ismeroseimert,jo tevoimert,Maria radio nagy csaladjaert,szent atya sikeres latogatasaert orszagunkban,elensegeimert,onmagamert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert.Isten fizesse mindenki imajat!
Fejér Zsófia , Ozsdola A heti rozsafüzért fel ajánlom Lázár András és felesége Máriért valamint 3 gyermekeiért . Nyugodjanaknak békeségben
Magdolna, Gyergyo Imát szeretnék kérni a gonosz távozásáért egéségét békeségért munkahejértaz egész családomra és a fiam káros szenvedély elhagyásáértsok rosz ember távozásáért nagyon szépen köy
Horvat Ilona, Bukarest Dicsertessek a Jezus Krisztus a mai minden imajat felajanlom edesanyamnak Kapas Gizellanak akki mar nincs koztunk hogy megunnepeljuk a szuletes es nevnapjat szeretettel gondolunk rea es nagyon hianyzik milyen jo nagymama volt es ures a szivunk Zetelaka volt szivunk otthona es draga edesanyam otthona Isten nyugosztalja es orok vilagosag fenyeskegyen rea ! Szeretett unokajai EDUARD ,KRISZTIAN DED UNOKAJA NATALIA ANTONIA SZERETO LEANYA ILDIKO !
Kapás Jolánka , Zenta-Vajdaság Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a kényszerbetegségből, a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz erők támadásaitól, hogy megtisztuljon elméje, szive-lelke, és egész bensője,, kérve a Szűzanya kőzbenjárását, az Úr Jézus szent Nevében,, a Menyei Atya szent akarata szerint. Hála, kőszőnet és imádás: Jolánka Vajdaságból-minden napos hallgató. Minden imaszándékhoz csatlakozom.
Marika, Gyergyoszentmiklos Imatkozzunk a ferjemert is, lelki es testi gyogyulasaert, valamint a bunosokert, es a valsagban levo csaladokert
KOZMA MANCIKA., Vajdaság Keviből. Ezt a Szentolvasót ajánljuk fel a halva fekvő Nővéremért, akit ma 12 órakor helyeznek örök nyugovóra. Imádkozzunk lelki üdvéért. Nyugodjon békébe, Jézus Mária Szent Nevébe. Övé a nyugalom, miénk a fájdalom.
Adel, Marosvasarhelyrol Ezt rozsafuzert felajalom a testverem testi es lelki gyogyulasaert erot es kitartast kivanunk, magam es csaladom egeszsegeert, a rokonok es baratok testi es lelki egeszsegeert... imadkozunk a halotak lelki udveert. ES imatkozzunk a bekeert es szereteteert.Koszonom szepen a lehetoseget. Dicsertessek a Jezus Krisztus.
Adel, Marosvasarhelyrol
Mindennapos halgató, Határon túl A rózsafüzért felajánlom a kapott kegyelmekért. A gyermekeimnek egészségéért és egy jó munkahely találásáért. Ámen
M.R.őnkéntes, FELVIDÉK ! Egy problémával küzdő család számára kérem a Szentlélek megvilágosító kegyelmét,helyzetük sikeres megoldásáert,valamint elhunyt szeretteim számára kérek örök nyugodalmat.
marika, Gyergyószentmiklos Irgalmasság rózsafüzért felajánlom a férjem gyógyulásáért és minden betegek gyógyulásáért
Egy halgato Csikból, Madéfalva Imàt kérnék csalàdi békéért.Köszönóm szépen!
Mária, Magyarország D.a.J.K. A mindennapi szentmiséket, rózsafüzéreket és imáinkat felajánlunk az öcsém lelki üdvéért! Uram adj neki örök nyugalmat és a végitélet napján boldog fel támadást!! Jézúsom bíxom bennef. Ámen. Isten fizesse a közvetítést.
Piroska , Csikszereda Szeretettel köszöntöm a Mária rádió műsor vezetőit. Ezt a rózsafüzért fel ajánlom a betegségem gyogyulásáért Jézusom bízom benned. Fel ajánlom a családomért, édesanyámért, testvéreimért, békeségért, és egy jó munka helyért. Szűzanyám könyörögj értünk Ámen. Köszönöm.
egy aggodo feleseg, Hargita megyebol Imat kernek ferjem lelki gyogyulasaert es az italtol valo szabadulasaert,koszonom
Kapás Jolánka SZerbia-Vajdaság, Zenta Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, hogy megtisztuljon, szive lelke elméje és gondolatai, távozzon a gonosz, hogy újra a régi legyen, megtalálja az útat az Úr felé. ehhez kérem a jóságos Szűzanya segitségéet, Jézus sz. Nevében. Kőszőnőm a meghallgatást, dicsértessék az Úr Jézus sz. Neve. Egy minden napos hallgató Vajdaságból.
minden napos halgato, Nagyvarad A mai rozsafuzereket ,szentmiseket es imakat ,felajalom nagyon fontos problema minelhamarabi megoldasaert a munkahejemen,buneink bocsanataert,a gonosz tavozasaert, a csaladomert es az oszes hivekert. Dicsertesek a Jezus Krisztus!
Piroska , Csikszereda Ezt a rózsafüzért fel ajánlom az egészségemért hogy meggyogyujak a Szűzanya segítsen meg, családomért, testvéreimért, édesanyámért munka helyért. Szűzanyám könyörögj értünk Ámen.
Bozsi, BUKAREST DICSERTESSEK A JEZUS KRISZTUS ! A MAI ROZSAFUZERT FELAJANLOM NAGYNENEM TEREZ NENI LELKIUDVEERT HALALANAK EVFORDULOJA ALKALMAVAL,ONOKKEL IMADKOZIK BOZSI BUKARESTBOL, ISTEN ADJON OROK NYUGODALMAT NEKI !
Kapás Jolánka SZerbia-Vajdaság, Zenta-Vjdaság Imát kérek nimrod fiam szabadulásáért a félelmektők, a gonosz távozásáért, a negativ gondolatoktól,, a Szűzanya segitségét kérve, az Úr Jézus szent nevében.
Anna, Marosheviz Az irgalmassag rozsafuzert es a szentmiseket folajanlom a csalad egeszsegert,testi lelki gyogyulasert es egy fontos szandekert.Dicsertessek a Jezus Krisztus!
Mindennapos hallgató , Maros megye Ezt a rózsafüzért felajálom családomért hitünk erösödéséért szeretetért büneink bocsánatáért a mariarádióért papi hivatásokért .
Maria, Svedorszag D.J.K Imajukat kerem egeszsegemert , csaladom minden tagjaert , betegekert , halottaimert es Önökert . halasan köszönöm !
Ilona, Kézdi Dicsértessék a Jézus Krisztus! A héten elhangzó összes elhangzó imát és szentmisét,felszeretném ajánlani családomért,test-lelki gyógyulásért, jó munkahelyért, szerető társért, tisztánlátásért és személyes gondjaim megoldódásáért. Isten fizesse.
Maria, Szentlelek D.J.K . A mai rózsafűzért és imákat felszeretném ajánlani hálából a Szűzanyának a kapott kegyelmekért és kérem imám meghallgatását , szabaditson meg a félelmeimtől és adjon erőt a nehéz helyzetben .Isten fizesse
alando halgato, Nagyvarad Az egesz heti Rozsafuzereket, imakat es szentmiseket felajalom halabol a kapot kegyelmekert,a gosz tavozasaert a csaladunkbol es munkaheeinkbol,testi-lelki bekeert,fiamert hogy talajon maganak egy huseges feleseget,leanyomert,szereteimert, az oszes hivekert es a Maria Radioert.Dicsertesek a Jezus Krisztus!
Rita, Szentegyháza Imát kérek családom békességéért egézsegeert az eggetértésért békességéért.Ámen
Névtelen, Szentegyháza Köszönön szépen a tegnapi imákat hogy a Szüzanya haza segitete a férjemet és nem engete közelébe a gonoszt elüzte a gonosz gondolatokat a fejéböl .Köszönöm Szüzanyám.
Rita, Szentegyháza Köszönöm Drága Szűzanyám hogy meggyogyul az unokámkérlrk vigyázz rá vedd palástod alá hogy erösödjön mielöbb fel Ámen Köszönöm a Mária Rádiónak hogy eggyüt imátkozhatunk .Az imának van hatása és ereje.Ámen.Köszönöm.
Katalin, Norvègia Nagy szeretettel köszöntöm minden Mària Ràdiò halgatòjàt. Imaszàndèkomat szeretnèm felajànlani èdesanyàmnak Eigel Annànak Borszèkre, ma ünnepli a 74.-ik születèsnapjàt. A JO Isten adjon neki Jo egèszsèget ès hosszu boldog èletet. Sok szeretettel lànya Kati, unokài Annamària ès Andrea Norvègiàbol.
Gabriella , Szentgyörgy Egészségéért testi és lelki gyogyulasomert ajánlom fel az imám kérem Isten áldását
irenke , nagyszalonta A ROZSAFUZERT FELAJALOM A TESTVEREM GYOGYULASAERT SARIKAERT AKI A TEMESVARI KORHAZBAN FEKSZIK.
Ildikó, Kállósemjén Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretném kérni a nap imáit családomért, lelki békéért, sikeres vizsgánkért, élő hitünkért, a megpróbáltatásokban kapott erőért, betegségünkből való gyógyulásunkért, Plébános atyánkért, munkahelyi békéért, a Mária rádió munkatársaiért. Isten fizesse! Áldott májusi hónapot! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Névtelen, Szentegyháza A ma elhangzó imát szentmisét felajánlom a gonosz távozásáértés kérlek Szüzanyám vedd palástod alá a férjem gondolatait mert a gonosz nagyon megszálta és nehogy valami butaságot csináljon Add visza az eszét és távozon töle a gonosz gondolatok.Köszönöm Imátkozunk együtt.
Kapás Jolánka SZerbia-Vajdaság, Zenta-Vjdaság Imát kérek Nimród fiam szabadulásáért a félelmektől, a negativ gondolatoktól, a gonosz távozásáért, a Szűzanya kőzbejárása által, Jézus sz. Nevében. Édesanyja Jolánka.
Egy mindennapos hallgato, Marosvasarhely Fiamert szeretnek imat kerni.Lelki bekessegert,hitert,bolcsessegert es egeszsegert szeretnek imadkozni onokkel.Koszonom !!!!!
Heim Katalin, Szatmárnémeti ( Csikszentimre) Ezt a Rózsafüzért felajánljuk, fájdalommal emlékezve a csikszentimrei Imre Lacika lelki üdvéért, halálának 9-ik évfordulóján, aki 19 évesen távozott el. Jóságáért, emberszeretetéért, ami rövid földi életét jellemezte, adjon a Jóisten örök boldogságot! Bánatos szülei és testvére.
Timea, Gyimesfelsolok Imát kérek egy fontos cél érdekében és hogy szabaditson meg az Úr a betegségtől és adíjon békességet. Isten fizesse meg!
M.R.őnkéntes, FELVIDÉK Kérem az irgalmas Jézus segítségét nehéz családi helyzetem sikeres megoldásáért,valamint elhunyt szeretteim lelki nyugalmáért.
Édesanya, Hargitából Felajánlom a Rózsafüzért a magam és családom betegeinek gyógyulásáért,békességért,bűneink bocsánatáért és a gonosztól való szabadulásunkért. Isten fizesse
Dragomir Eva, Sepsiszentgyorgy D.J.K. E heti rozsafuzereket es szentmiseket felajalom halabol a Szuz Anyanak es az O Szent Fianak azeddig kapott kegyelmeket es segitsegeket.Tovabba ferjem halalanak 6-ik evforduloja maj,4-en valamit szuleim lelkiudvukert.Kerem a Szuz Anyanak a tovabbi segitseget a telyes felgyogyulasomert.Imatkozok testvereimert,a vilag bekeert,szendevo oreg betegekert.Uram kerlek halgazsd meg kereseimet.Jezusom bizom benned.
Rita, Szentegyháza A ma elhangzó imát szentmisét felajánlom az unokám gyogyulálért Köszönöm Drága Szüzanyám gyogyitsd meg a kicsi drágámot.Ámen
Babi, Csikbol Imát kérek gyermekeim és unokaimert akik úton vannak és hosszú útra készülnek. Szuzanya kiserd őket és maradj mindvégig velük. D a J Kr. Köszönöm.
Maria, Csikszereda Edesapam gyogyulasaert kerek imat es a Szuzanya oltalmat hogy meggyogyuljon. Köszönöm.
Rita, Szentegyháza A ma elhangzó imát rozsafüzért felajánlom unokám gyogyulásáért.Köszönöm
Egy mindennapos hallgato, Marosvasarhely Imat szeretnek kerni a draga fiam lelki bekessegeert, hitert, bolcsesegert es a gonosz tavozasaert.Jezusom bizom benned!!! Koszonom!!!!
Zsofi, Hargita Felajanlom a rozsafüzert elhunyt szüleimert nagyszüleimert,egeszsegert es egy fontos szandekra.Köszönöm
ANONIMUS, CSIKSZEREDA ISTEN SEGITSÉGÉBEN és a SZŰZANYA GYÓGYITÓ OLTALMÁBAN BIZVA EGYÜTT IMÁKOZZUNK SZÜLEIMÉRT ÉS LELKI TESTVÉREMÉRT VALAMINT AZ Ó ÉDESANYA GYOGYULÁSÁÉRT IS---,mert ,hol már ember nem segithet ,a TE ERŐD NEM TÖRIK MEG HITTEL S BIZALOMMAL EGY CSIKI ÖNKÉNTES----rátok is tisztelettel gondolok
Szabó Emília, Sepsiszentgyörgy Az Irgalmasság rózsafűzérét felajánljunk sepsiszentgyörgyi Tankó József halálának 2. évfordulójára. Adjon a jó Isten örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék neki.
Imre Ágota, Kistelek Magyarország Szeretett nővérem Adrienne, ma töltené a 74. életévét, de már 3 éve halott, kérem a Jó Istent adjon neki örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjen neki, imádkozzunk lelki üdvességéért! Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Imre Ágota, kistelek M.O. Szeretett nővérem, Adrienne ma töltené a 74.életévét de már 3 éve halott. kérem a !ó Istent adjon neki örök nyugodalmat, és az örök világosság fényeskedjék neki!!!!J Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Egy hallgato, Felcsik Imát kérek a csaladom minded tagjáért,egeszseget,bekeseget es szeretetet .D.j.k.
Mindennapos halgato, Belgium Dicsertessek az Ur Jezus Krisztus! Az egesz heti imakat,szent rozsafuzereket,szent miseket kerem es fel ajalom halabol a kapot kegyelmekert,fiamert,szereteimert, rokonaimert,barataimert,egyhazkozossegemert,ismeroseimert,jo tevoimert,Maria radio nagy csaladjaert,szent atya sikeres latogatasaert orszagunkban,elensegeimert,onmagamert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert.Isten fizesse mindenki imajat!
Egy imadkozo edesanya., Marosvasarhely Imad szeretnek kerni fiamert.Tobb hitert ,szeretetert,lelki nyugalomert es bolcsesegert .Jezusom bizom benned.Vigyazz a gyermekemre es segits rajta.Koszonom hogy meghallgatod imamad.Koszonom a lehetoseget.
LUCIA, ERDÉLY SZüzanyám,könyörgök segtsd hogy a férjem gyogyuljon meg aki most a korházba sulyos beteg ,adj neki érö egészséget ,MOST SEGITS MEG MÁRIA !JÉZUSOM BIZOM BENNED !
Izabella, Budapest Imát szeretnék kérni Testvérem boldogságáért, lelki békéjéért. Azért, hogy testvérem meglelje a kiegyensúlyozott, harmóniadús, békés, szeretetteljes, bizalomteljes, őszinte családi boldogságot, életet. Testvérem, felajánlom neked az örömöt és a békét. Isten öröme és békéje a tiéd legyen. Felajánlom neked a szeretetteljes, egészséges, harmóniadús, kiegyensúlyozott, kiteljesedett, örömteli, sikeres életet. Hálával telt szívvel köszönöm!
anna, korond A mai rizsafuzert fel ajalom a kulfoldon levo gyermrkrimert es a maria radio oszes dolgozojaert koszonom
A gyászoló család, Magyarország D.a.J.K. A mindennapi szentmiséket, rózsafüzéreket és imáinkat felajánlunk az elhunytunk László lelki üdvéért! Uram adj neki örök nyugalmat és a végitélet napján boldog fel támadást!! Ámen.
Fejér Zsófia , Ozsdola A mai rozsafüzért fel ajánlom Borbát Matild és Károly lelki üdvükért valamint Vitályos Antal lelke üdvéért .
Kapás Jolánka SZerbia-Vajdaság, Zenta imat kerek nimrod fiam szabadulasaert a félelmektől es a gonosz erok tamadasaitol, a szuzanya segitseget kerve, amen. koszonom-edesanyja jolanka.
FORGÓ LÁSZLÓ ÉS NEJE, MISKOLC IMÁT KÉRÜNK
Margit, Csikszereda A mai Irgalmasság Rózsafűzért fel szeretném ajánlani édesapá lelki üdvéért. Nyugalma legyen csendes
Székely László, Nagyszalonta A Mária Rádióért ajánlom fel az imákat , amiért anyukám sikeres műtétjéért imádkoztak .
eva, Austria A testveremert es az ö lanyert megerteset es szeretetet es csaladomert.
Tofalvi Katalin, Korond Ezt a szent olvasot es a heti szentmiset fel szeretnem ajanlani ferjem es ket fiam halalanak emlekere. Ferjem es az egyik fiam a Gyorgy nevet viselte. A Jo Isten bocsassa meg buneiket es fogadja be az orok hazaba. Dizsertessek a Jezus Krisztus.
Takács Julianna, Budapest Az irgalmasság rózsafüzért és szentmiséket fölajánlom a magam egészségért, testi, lelki gyógyulásomért, a fiam Erik egészségéért és további munkahelyi előmeneteleiért! Csíksomlyóra Ferenc Máriának is felajánlom, gyógyulást és mindezt a családjának és minden jót minden rokonomért elsősorban a testvéremékért, jó egészségükért és a közeli, távoli rokonokért! Valamint a drága szüleink haláluknak a nagyon sokadik évfordulójára! és minden rokon elhunytért! Adjon az Úr örök nyugodalmat Nekik az anyaföldben, szívünkbe zárjuk drága emléküket! Ámen! Dicsértessék a a Jézus Krisztus!
Bertha-Pál Mónika, Eger Egy hétig az összes szentmisét, rózsafüzert, irgalmasság rózsafüzért felajánlom fiam Dávid gyors gyógyulásáért aki súlyos beteg és műtét előtt áll. És a Bertha és Pál családért. (Mónika, Zsolt, Imre, Margit, Dávid, Mária) Nehéz anyagi helyzet, megélhetési, munkahelyi lakhatási gondok rendeződéséért, testi - lelki betegségeik gyógyulásáért, bűneik bocsánatáért, hitük megerősödéséért kérem a Szűzanya és Szent Rita közbenjárását. Jézusom bízom benned!
ica vagyok, gyergyo- imat szeretnek kerni az egeszsegem javulasaert es isten aldasat kerem eletem mindennapjara jezusom segits meg DICSERTESSEK A JEZUS KRISZTUS
Mária, Budapest Feltámadt Krisztus Alleluja! A Szűzanya közben járását kérve imát kérek teljes testi lelki gyógyulásomért szabadulásomért. És kérem a Szűzanya hathatós segítségét minden imaszándékot kérőért családom minden tagjáért, rámbízottakért. A máriarádió dolgozóiért és hallgatóiért Isten dicsőségére.
Péter Erika, Diósd Férjemért ,aki nagyon nehéz perceket él át ,kérem a jó Istent mielöbb segitse túl ezen a nehéz időszakon .Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Mindennapos hallgató , Gyimesközéplok Ezt a rózsafüzért fel szeretném ajánlani édesanyám jó orvosi eredményeiért. Valamint hálából azért a sok jóért amit nap mint nap kapunk a Jó Istentől.
Székely László, Nagyszalonta Anyukám gyógyulását kérem a holnapi Csipőprotézis műtéte után .
mindenapos halgato, Nagyvarad Az mai Irgalmasag Rozsafuzeret,imakat es Szent miseket felajalom halabol a kapot kegyelmekert,fiamert,leanyomert,edesanyamert es Novak Piroskaneniert (Nyirabranybol, Magyarorszagrol),buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert.Isten fizesse mindenki imajat!
alando halgato, Nagyvarad Az egesz heti imakat, Rozsafuzereket,Szent miseket kerem es felajalom halabol a kapot kegyelmekert,fiamert,leanyomert,edesanyamert es Novak Piroskaneniert (Nyirabranybol, Magyarorszagrol),buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert.Isten fizesse mindenki imajat!
Kánya Mária-Piroska, Csikszereda Imát kérek a nővéremért, akit ma déletőtt a sepsiszentgyörgyi kórházban műttenek combnyaktöréssel. A jó Isten segitse meg, hogy jól sikerüljön a műttét és áldja meg az orvost és az asszisztenciáját. Isten fizesse!
Hajni, Marosvasarhely A draga gyermekem hiteert,lelki nyugalmaert bolcsesegert es tisztanlatasert kerem a mai imat.Jezusom bizom benned ,bizom hogy meghallgatod az imankat.Koszonom!!!!
minden napos halgato, udvarhely A mai rozsafuzereket es a szentmiseket ,eloszor is felajalom a mi szeretett EDES JEZUSKAERT, es a DRAGA JO EGEI EDESANYANKERT, kik nagyon sokat szenvedtek, minden egyes ember buneiert, .Meghalt es feltamadt, es jo volna a nagy vilagba minden egyes ember elmejebe tudasodjon es mar vegre higye el es ne ketelkedjenek ,ercsek meg ,hogy tanuk elott is megjelent feltamadasa utan..Kerem a MENNYEI ATYANK segitseget mindig legyen velunk. Onokel imatkozok mej alazattal ,koszonom. D.J.K.
Kati, Erdély Imát kérek a mai napon legyen , béke és szeretet.
Egy mindennapos halgató, Magyarország D.a.J.K. a mindennapi rózsafüzéreket, szentmiséket és minden imánkat felajánlom az elhúnyt öcsém lelki üdvéért, a bünei bocsánatáért és az örök élet elnyeréséért. Irgalmas Jézúsom telyesítsd a kérésemet. Ámen Isten fizesse az imájukat.
ibolya , lonyatelep szeretnem koszonteni Udvarhelyen aMallersdorfi noverek zardajaban Lucia novert aki tegnap toltotte 1oo ik szuletesnapjat minden imat erte ajanlok fel
ANTAL KLARA, Csikszereda Kerem a FELTAMADT JEZUST gyogyitsa meg Pal Davidkat!
ismeretlen, hargita Kaszonujfaluba Ilyés Rozáliát kérem a jó Istent,hogy vigyázón rá és adjon a jó Isten hosszú betegség mentes életet
Mona, csikszereda Felszeretném ajánlani a következő rózsafüzért nagymamám gyógyulásáért kérem a jó Istent,hogy adjon neki nagyon hosszú életet nagyon szeretem
Mónika, Csíkszereda a következő rózsafüzért felajánlom családom egészségéért adjon a jó Isten egességet és szerencsét védjen még minden bajtól,köszönöm
Mezei Ildiko, Szatmarnemeti ,Vetes Feltamadt Krisztus ,szeretnem felajanlani a mai rozsafuzert es a szentmiset draga Edesapam Rapolti Jozsefert ,aki mar 3 hete elhunyt es itt hagyott minket nagy fajdalmainkban .A Jo Isten adjon neki bekes nyugodalmat .Emleke legyen aldott .Husvet Hetfoen toltene a 62 ik eletevet ,orokke szeretni fogom ,leanya Ildiko es unokaja Kinga ,szereto felesege Katica .Nagyon szepen köszönöm .Kerlek olvassatok be .Dicsertessek a Jezus Krisztus!
magda, szekelyudvarhely A feltamadt Jezus segitse draga csaladomat es adjon nekunk bekesseget Amen.
Halgato, Belgium Dicsertessek az Ur Jezus Krisztus! Az egesz heti imakat,szent rozsafuzereket,szent miseket kerem es fel ajalom halabol a kapot kegyelmekert,fiamert,szereteimert, rokonaimert,barataimert,egyhazkozossegemert,ismeroseimert,jo tevoimert,Maria radio nagy csaladjaert,szent atya sikeres latogatasaert orszagunkban,elensegeimert,onmagamert,buneink bocsanataert, ,szeretettert,bekessegert,bolcsessegert ,tobb fontos szandekert es hozam tartozo elhunyt lelkek udvosegiert.Isten fizesse mindenki imajat!
Minden napos halgato, Udvarhely A mai rozsafuzert es a szentmiseket ,felajalom nagyon fontos problema minelhamarabi megoldasaert, koszonom a MENNYEI JO ATYAM EDES JO EDESANYANK kerlek segits,mely alazattal ,gyermeki bizalomal fordulok hozzad .EDES JEZUSOM bizom benned halasan koszonom, hohy imaim meghalgatasra talal.D.J.K. Mindenkinek kivanok KELLEMES HUSVETI UNNEPEKET.
Hallgató , Szováta A mai nap összes Szentmisejet és Rózsafűzérét fel ajánlom férjem lelki nyugalmaert,szabadulasert, a gonosz tavozasaert. A családomba a megtérés ért. A gyermekemért aki jelenleg külföldön tartózkodik, kérlek ovd és vigyázz rá, segítsd öt. Mennyei Atyám aldalak és magasztalak most és mindörökké. Amen
ica vagyok, gyergyo a szuzanya segitseget kerem eletem mindennapjan
ica vagyok, gyergyo a szuzanya segitseget kerem eletem mindennapjan
Julianna, Kecskemét Kérem az imát családom egészségét és a gonosz táozásáért , hogy az össze tartás létre jöjön ! Kérunk Ur Jezus irgalmaz a világ és a mi büneinkért oldoz fel a minden megkötözötségböl !
mindenapos hallgato, danfalva D J K onokkel imatkozva szeretnem felajalani a rozsafuzert a csaladi bekert szeretetert es egy nagyon fontos szandekra.
Levente, Szilágy megye Testvéremért, édesanyámért és édesapámért ajánlok fel minden imát ezen a napon. Gyötrődéseiktől való szabadulásért és tisztánlátásukért.
Takács Julianna, Budapest Az irgalmasság rózsafüzért és szentmiséket fölajánlom a magam egészségért, testi, lelki gyógyulásomért, a fiam Erik egészségéért és további munkahelyi előmeneteleiért! Csíksomlyóra Ferenc Máriának is felajánlom, gyógyulást és mindezt a családjának és minden jót minden rokonomért elsősorban a testvéremékért, jó egészségükért és a közeli, távoli rokonokért! Valamint a drága szüleink haláluknak a nagyon sokadik évfordulójára! és minden rokon elhunytért! Adjon az Úr örök nyugodalmat Nekik az anyaföldben, szívünkbe zárjuk drága emléküket! Ámen! Dicsértessék a a Jézus Krisztus!
Takács Julianna, Budapest Az irgalmasság rózsafüzért és szentmiséket fölajánlom a magam egészségért, testi, lelki gyógyulásomért, a fiam Erik egészségéért és további munkahelyi előmeneteleiért! Csíksomlyóra Ferenc Máriának is felajánlom, gyógyulást és mindezt a családjának és minden jót minden rokonomért elsősorban a testvéremékért, jó egészségükért és a közeli, távoli rokonokért! Valamint a drága szüleink haláluknak a nagyon sokadik évfordulójára! és minden rokon elhunytért! Adjon az Úr örök nyugodalmat Nekik az anyaföldben, szívünkbe zárjuk drága emléküket! Ámen! Dicsértessék a a Jézus Krisztus!
Takács Julianna, Budapest Az irgalmasság rózsafüzért és szentmiséket fölajánlom a magam egészségért, testi, lelki gyógyulásomért, a fiam Erik egészségéért és további munkahelyi előmeneteleiért! Csíksomlyóra Ferenc Máriának is felajánlom, gyógyulást és mindezt a családjának és minden jót minden rokonomért elsősorban a testvéremékért, jó egészségükért és a közeli, távoli rokonokért! Valamint a drága szüleink haláluknak a nagyon sokadik évfordulójára! és minden rokon elhunytért! Adjon az Úr örök nyugodalmat Nekik az anyaföldben, szívünkbe zárjuk drága emléküket! Ámen! Dicsértessék a a Jézus Krisztus!
ismeretlen, Hargita megyebol A ferjem lelkinyugalmaert kerem az osszes imat ezen a szent heten,Jezusom bizom benned csak te segitesz.
Teszt Elek, Székelyfelsőszentkeresztcserépfalva Árvíztűrő tükörfúrógép
Budipa Piroska, Bél Teszt
Koax K. Ábel, Teszt bla bla bla efkjvfvbofvbkjlwfv
DAvid, asdasd imaszandek Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Vestibulum commodo dapibus erat sit amet ornare. Proin a ornare turpis. Mauris congue faucibus dui, id sollicitudin augue rhoncus sit amet. Pellentesque in consectetur orci, fermentum sollicitudin ipsum. Fusce sed auctor velit, vel commodo orci. Duis varius quam ac enim dictum vulputate. Suspendisse porttitor, mi ut placerat pellentesque, ante augue tempus enim, ac fringilla odio nunc fermentum felis. Maecenas
Simon David, teszt