2018. március 9. - Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Oroszhegyen tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.

24 óra az Úrért
Ferenc pápa nagyböjti üzenetében felhívást tett arra, hogy 2018. március 9-én és 10-én minden egyházmegyében tartsanak huszonnégy órás szentségimádást. A 24 óra az Úrért kezdeményezés arra hív mindenkit, hogy a kiengesztelődés szentségét a szentségimádás keretében ünnepeljük meg, a 130. zsoltár 4. verséből merítve ihletet: „nálad bocsánatot nyer a vétek”. A csíksomlyói kegytemplomban március 9-én, pénteken az esti szentmise után helyezik ki imádásra az Oltáriszentséget szombaton reggeli szentmise kezdetéig. Várják az imacsoportok jelentkezését, akik egy órát töltenek imádkozva az Oltáriszentség előtt. A kolozsvári ferences templomban is tartanak szentségimádást ma reggel kilenc órától egészen holnap reggel kilenc óráig, szeretettel várják az imára a fiatalokat és a Kolozsváron tartózkodókat!

Ifjúsági keresztút Kolozsváron
Ma délután 5 órától ifjúsági keresztutat végeznek a Római Katolikus Teológia Kar kápolnájában a Katolikus Egyetemi Lelkészség és az említett Kar közös szervezésében. Várják a Kolozsváron tartózkodó fiatalokat a közös imára!

Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
A Belső iránytű programsorozat keretében március 9-én, ma este hét órától Macalik Ernő biológus tart előadást a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében Értünk termő gyógynövények – nagymértékben orvosság címmel. Várnak minden érdeklődőt!

Nagyböjti triduum és lelkinap Kolozsváron
Március 9–11. között a kolozsvári ferences templomban nagyböjti lelkigyakorlatot tart Miklós Claudiu Ioan jezsuita. A szentmisék időpontjai ma és holnap délután hat óra, vasárnap reggel 9 és délelőtt 12 óra. Március 10-én, szombaton reggel 9 órakor egész napos lelkinap kezdődik. Várják szeretettel a feltöltődni vágyókat!

Nagyböjti triduum Korondon
Március 9–11. között nagyböjti triduum lesz a korondi Jézus Szíve-plébániatemplomban. A szentmisék, melynek elmélkedéseit Szabó Gyula nyugalmazott plébános tartja, délután 6 órakor kezdődnek.

Nagyböjti ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
A szatmárnémeti római katolikus plébániák fiataljai a hagyománynak megfelelően nagyböjtben, vasárnap esténként 7 órai kezdéssel megszervezik az imaórákat, melyek tematikája idén az ellentétek kontrasztjában fejlődik. A negyedik alkalommal, március 11-én a Szent Család templomban a „bűn-kegyelem”, 18-án pedig a Szent Antal templomban a „szenvedés-alázat” lesz az imaóra témája. A nagyböjti imaórákat idén is keresztúti ájtatossággal zárják a Kálvária templom udvarán, március 25-én, de már este 8 órai kezdési időponttal. A találkozás, ima és elmélkedés alkalmaira korosztálytól függetlenül várják a híveket.

János passió – Koncert Kolozsváron
Március 13-án, kedden este 7 órától a kolozsvári piarista templomban Heinrich Schütz János-passiója fog elhangzani a Kolozsvári Kamarakórus előadásában. A 40 perces mű szólistája a fiatal osztrák tenor, Hans-Jörg Gaugelhofer. Vezényel: Windhager-Geréd Erzsébet. Imát mond Veres Stelian plébániai kormányzó. Várnak szeretettel minden  zenekedvelőt!

Zengj, Március – előadás Kolozsváron
A Szent Mihály Római Katolikus Plébánia szervezésében irodalmi összeállítás lesz március 14-én, szerdán délután öt órától, melynek keretében Boér Ferenc színművész lép fel a Szentegyház utcai Nőszövetség termében. Bevezetőt mond Veres Stelian plébániai kormányzó, fellép a Guttman Mihály Pedagóguskórus Bedő Ágnes vezénylésével, valamint közreműködik a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
 
Időjárás: Péntek reggel helyenként párás, ködös időre ébredhetünk, majd napközben már hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap, legfeljebb csak északkeleten lehet jelentéktelen csapadék. Élénk, erős lesz a déli-délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. A hétvége már igazi tavaszi idővel kecsegtet bennünket. A legújabb számítások szerint szombaton változóan, erősen felhős időre van kilátás, egy-egy jelentéktelen zápor csak néhol fordulhat elő.

MRE - Hírszolgálat, 2018. március 9.