2017. március 15. - Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

A reményben legyünk derüsek!
A vatikáni Szent Péter téren zajlott ma délelőtt a szokásos szerdai általános kihallgatás, melyen több mint tízezer zarándok vett részt. Ferenc pápa folytatta a keresztény reménységről szóló tanítását, melyet a mai napon Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből vett szentírási részre alapozott. Krisztus nagy parancsolatára, a szeretetparancsára utalt Ferenc pápa beszéde kezdetén. Ez a legmagasztosabb hivatásunk és ehhez kapcsolódik a reménységbeli öröm. Aki szeret, annak van reménybeli öröme, hogy találkozik a nagy szeretettel, aki maga az Úr. A pápa, utalva a felolvasott páli szakaszra, arra figyelmeztetett, fennáll a veszélye annak, hogy szeretetünk képmutatóvá válik. A képmutatás betolakodhat bárhová, még a szeretetünkbe is. Az viszont, hogy szerethetünk, az Isten ajándéka és ezt kérni kell! Ő pedig szívesen adja, ha kérjük tőle. Mindaz, amit Pál apostol tanít, arra a titokra emlékeztet bennünket, ami által derűsek és örömteliek leszünk a reménységben, hiszen tudjuk, hogy az Isten szeretete minden körülmény között megmarad. Ekkor pedig a szívünk, melyet az Isten szeretete meglátogatott és lakást vett benne, abban az örvendező reményben él, hogy megoszthatjuk a testvéreinkkel mindazt a keveset, ami a miénk és amit naponta az Úrtól kapunk – fejezte be katekézisét Ferenc pápa.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Szovátán tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, alakítson bennünket.

Koronagyűlés Nagyváradon
Holnap délelőtt tíz órai kezdettel az Egyházmegyei Pasztorális Központ irodájában szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az idei első koronagyűlést. Ebből az alkalomból Nagyváradra érkezik az egyházmegye papsága, hogy közös továbbképzőn vegyen részt a püspöki székvárosban. A koronagyűlés előadója Dr. Papp Miklós, a budapesti Családteológiai Intézet vezetője, görögkatolikus lelkész, aki Ferenc pápa Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítását mutatja be.

Szent László király ábrázolások mai szemmel – előadás Csíksomlyón
Az Áradat Egyesület szervezésében holnap délután hat órakor Hegedűs Enikő művészettörténész tart előadást a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmány Házban, Szent László király ábrázolások mai szemmel címmel. Várnak minden érdeklődőt!

Triduum Tasnádszántón
Nagyböjti triduumot tartanak Tasnádszántón március 17-19 között, Veres Stelian, a kolozsvári Szent Mihály plébánia segédlelkészének vezetésével. A szentmisék pénteken és szombaton délután öt órától kezdődnek, vasárnap pedig délelőtt tíz órától. A szentmiséken kívül lesz még elmélkedés a tanárok számára, valamint találkozás a fiatalokkal, a rózsafüzér társulat és a Mária Légió tagjaival. Várják a helyi és a környékbeli híveket egyaránt.

Triduum és búcsú Segesváron
A segesvári egyházközség triduumal készül templomuk védőszentjének, Szent Józsefnek ünnepére. Március 16-18. között délután hat óráról a lelkigyakorlatos szentmiséken Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános prédikál. Vasárnap, március 19-én a búcsús szentmise délelőtt tíz órakor kezdődik. Az ünnepi szónok Bakó Pál OFM, Marosvásárhelyről. A szentmiséket rádiónk élő adásban közvetíti.

Böcskei László megyés püspök Győrben
Március 17-én, pénteken, a Könnyező Szűzanya-kegykép búcsúünnepén Böcskei László nagyváradi megyés püspök Győrbe látogat, ahol lelkinapot tart az egyházmegye papsága számára, majd délelőtt tizenegy órakor szentmisét mutat be a székesegyházban.

Nagyböjti lelkinap
A Búzamag közösség nagyböjti lelkinapot szervez  március 18-án, szombaton Csíkszeredában a Szent Kereszt plébánián. A program reggel tíz órakor dicsőítéssel kezdődik. Fél tizenegy órától Bátor Botond pálos szerzetes tart elmélkedést melyet szentségimádás követ, közben pedig gyónási lehetőség is lesz. A lelkinap szentmisével zárul. Nyitott szívvel várnak mindenkit!

Szentmise a Vártemplomban
Március 19-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Pálos István, nagyvárad-szőllősi plébános-kanonok.

Időjárás: Holnap még több napsütésben lesz részünk, csapadék inkább keleten és elszórtan az erdélyi medencében valószínű. Az északnyugati szél továbbra is élénk, erős lesz. Hajnalban gyenge fagy fordulhat elő, délután pedig 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2017. március 15.


H Í R E K  R E G G E L
 
Tematikus nap a Mária Rádióban
 „Tartsatok bűnbánatot, és térjetek meg!” mottóval tartjuk márciusi tematikus napunkat. A nagyböjti időszak is arra ad alkalmat, hogy kissé befelé forduljunk, nézzünk mélyen a szívünkbe, mik azok az akadályok, bűnök, melyek beárnyékolják lelkünket és eltávolítanak a Jóistentől. A mai napon arra hívjuk Önöket, hogy együtt gondolkodjunk arról, milyen is az Istennek tetsző bűnbánat, hogyan is lépjünk rá az igazi megtérés útjára. Tartsanak velünk! 

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Korondon tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, alakítson bennünket.

Kiállításmegnyitó Medgyesen
Babota Tibor plébános meghívására Medgyesre érkezett dr. Molnár Attila fotóművész egyedi kiállítása az 1848-as arcképcsarnokból. A kiállítás megtekinthető a március 15-ei ünnepség keretében, amely ma délután hat órakor veszi kezdetét a plébánia nagytermében. Az ünnepségen jelen lesz Kilyén Ilka színművész is, aki a Tűz-kiáltó szó a megmaradásért című előadásával lép a közönség elé. Az eseményről bővebben a www.romkat.ro oldalon olvashatnak.

Szent László király ábrázolások mai szemmel – előadás Csíksomlyón
Az Áradat Egyesület szervezésében március 16-án, holnap délután hat órakor Hegedűs Enikő művészettörténész tart előadást a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmány Házban. Előadásának címe: Szent László király ábrázolások mai szemmel. Várnak minden érdeklődőt!

Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban  március 18-án, szombaton délután hat órakor bemutatják Mohay Tamásnak az erdélyi ferences rendtartomány és a Szent István Társulat közös kiadásában megjelent könyvét: „Istennek kincses tárháza…”  P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobáról.
Házigazda: Szebeni Zsuzsa igazgató
A könyvet bemutatja: Szőcsné Gazda Enikő
Meghívott: P. Urbán Erik OFM (Csíksomlyó) és Györfi Erzsébet előadóművész

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket március 18-án, délután öt órakor a helyi plébániatemplomba.

Nagyböjti lelkinap
A Búzamag közösség nagyböjti lelkinapot szervez  március 18-án, szombaton Csíkszeredában a Szent Kereszt plébánián. A program reggel tíz órakor kezdődik dicsőítéssel. Fél tizenegy órától Bátor Botond pálos szerzetes tart elmélkedést melyet szentségimádás követ.  Allata gyónási lehetőség van. A lelkinap szentmisével zárul. Nyitott szívvel várnak mindenkit!

Szent József búcsúk
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében, a segesvári egyházközség triduumal készül a búcsúra. Március 16-18. között délután hat óráról a lelkigyakorlatos szentmiséken Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános prédikál. Vasárnap, március 19-én a búcsús szentmise délelőtt tíz órakor kezdődik. Az ünnepi szónok Bakó Pál OFM, Marosvásárhelyről.  A szentmiséket rádiónk élő adásban közvetíti.
A Kolozsvár: Írisz-telepi templomban a búcsús szentmise március 19-én, vasárnap délután hat órától lesz. A homíliát Horváth István gyulafehérvári főesperes-plébános tartja.
Csíkszeredában, a Szent József tiszteletére felszentelt püspöki kápolnában március 20-án, hétfőn délután négy órától tartják a búcsúünnepet. A szentmise főcelebránsa Tamás József püspök, szentbeszédet mond Péter Arthur kovásznai plébános.
A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom búcsúját hétfőn délután hat órától ünneplik. A szentmisén P. Bátor Botond hargitafürdői pálos atya prédikál.
Szatmári Egyházmegye:
A szatmári egyházmegye hat templomának – a szatmárnémeti Sugár úti, a nagybányai Coşbuc utcai, a kaplonyi, batizi, aranyosmeggyesi és nagypeleskei templomok titulusa Szent József, Szűz Mária jegyese.
Kaplonyban vasárnap,  március 19-én fél tizenkettőkor tartják a búcsús szentmisét. Az ünnep szónoka Kovács Levente, kamilliánus szerzetes (Nyíregyháza).
Nagyváradi Egyházmegye:
Március 18-án, szombaton tartják a Szent József tiszteletére szentelt hegyköztótteleki templom búcsúünnepét. A déli tizenkét órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Szűcs Gyula, borsodbótai plébános.

Fülöp kurzus Székelyudvarhelyen
2017. április 7-9. között Fülöp kurzust szervez a Kis Szent Teréz plébánián, a Forrás közösség a Regnum Christi marosvásárhelyi alapítvánnyal együtt. Jelentkezni március 26-ig lehet. Bővebb információ a www.regnumchristi.ro  honlapon található.

Időjárás: Ma változóan felhős időre készülhetünk, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, kisebb csapadék az északkeleti, keleti tájakon és az erdélyi medencében alakulhat ki. Többfelé szeles marad az idő. Hajnalban fagypont alatti értékek lesznek, napközben 9-13 fokig emelkedhet a hőmérséklet. 

MRE - Hírszolgálat, 2017. március 15.