2017. június 16. - Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Mária Maraton 2017
Európa egyedülálló eseménye másodjára kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaratonisták és túrakerékpárosok teljesítik a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó mintegy 1300 kilométert. Ma reggel kilenc órakor Makai Viktória ultrafutó és férje László elindultak hogy futva teljesítsék az emberfeletti, közel 1400 km-es távolságot, ezzel adva hálát családjukért. A 30 napos zarándokútra együtt kerekednek fel két kisgyermekükkel, és a róluk a helyszínen gondoskodó nagymamával.
Holluby András kerékpárversenyző vezetésével holnap ül nyeregbe a kerékpáros zarándokcsoport is hogy kerekezve is teljesítsék a Maratont.
A Mária Maratont teljesítő futó házaspárhoz vagy a kerékpáros zarándokokhoz a Mariazell – Csíksomlyó táv bármely szakaszán lehet csatlakozni. Jelentkezés és információ: mariaut.hu vagy e-mailben: rendezveny@mariaut.hu.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Egerszegen tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Lelkinap Szőkefalván
Június 17-én, holnap lelkinapot tartanak Szőkefalván. A program déli tizenkét órakor kezdődik közös imádsággal, ráhangolódással, majd imaórával a gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi Mária Iskola csoportjainak vezetésével. Ezt követik különböző imák, engesztelés és keresztút. Délután három órától rádiónk hullámhosszán is bekapcsolódhatnak a lelkinap programjába, mely az irgalmasság rózsafüzérével folytatódik, amit Hajlák Attila kézdivásárhelyi segédlelkész előadása követ. A lelkinapot a délután öt órától kezdődő szentmise zárja le, melyet rádiónk is élő adásban közvetít.

Bérmálás Karánsebesen
Június 18-án, vasárnap, a karánsebesi római katolikus templomban Dirschl Johann temesvári általános helynök 15 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. Az ünnepi szentmise délelőtt tíz órakor kezdődik. 

Zenetábor Nagyváradon
IV. alkalommal nyitja meg kapuit a Zenetábor Nagyváradon, a Kanonok sor 13. szám alatt, június 26 és július 1 között. Várják mindazokat az 5-12 év közötti gyermekeket, akik szívesen töltenének el egy tartalmas hetet barangolva a hangok és hangszerek birodalmában. A program minden nap reggel kilenc és délután háromnegyed kettő között zajlik, majd július 1-jén egy ünnepi szentmisével zárul. Jelentkezni június 22-ig lehet Oláh Gabriella kántornőnél, a 0770-102719-es telefonszámon. 

Gitártábor Tasnádszántón
„Indulj és menj!” mottóval 5. alkalommal szervezik meg a gitártábort a tasnádszántói plébánián, július 12-16. között. Jelentkezni lehetséges a következő elérhetőségek egyikén: 0747-931349-es telefonszámon, a helyi plébánosnál, vagy a 0754-830742-es számon (Ceh Dávídnál), illetve a facebook eseményen. Részvételi díj: 50ron. Várják a 6-7. osztályba, illetve azon felül járó fiatalokat!

Hétvégi Szentmiseközvetítések
Holnap reggel nyolc órától Kovásznáról hallhatják a szentmisét, majd délután két program keretében is lesz szentmiseközvetítés: öt órától Szőkefalváról, majd hét órától Kovásznáról. Vasárnap déli fél tizenkét órától közvetítünk szentmisét a hét plébániatemplomából, Szőkefalváról.

Időjárás: Egy hidegfront érkezett, melynek következtében az ország keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok, de az ország más részein is  előfordulhat egy-egy futó zápor. A meteorológusok sárga jelzésű figyelmeztetést bocsájtottak ki több mint 20 megyére az esőzések miatt. Sokfelé megerősödhet a szél, s pár fokot visszaesik a hőmérséklet. a minimumok 9-13, a maximumok 17 és 22 fok között alakulnak. 

MRE - Hírszolgálat, 2017. június 16.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Altorján, a kápolnában tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Jézus Szíve kilenced Szatmárnémetiben
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúját minden évben kilenced előzi meg, vagyis kilenc napon keresztül, a legszentebb áldozaton való részvétellel készülnek a hívek az ünnep fogadására. Az idéi kilenced szentmiséit a Kálvária templomban tartják, este hat órai kezdettel. Az elmélkedések alapját a Szent Máté evangéliumából vett nyolc boldogság adja. Az első szentmisén, június 16-án, ma este, Fechetă Jenő kaplonyi ferences atya prédikál.

Egy misszionárius tapasztalatai
Június 16-án, holnap este fél nyolc órától Hușanu Marian ferences atya, aki Temesvárról származik és a brazíliai őserdőkben misszionárius, fotókkal illusztrált előadást tart a temesvár-józsefvárosi régi hittanteremben. Várnak minden érdeklődőt.

Imanap Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi és görgényüvegcsűri Élet a Lélekben közösség imanapot tart holnap délelőtt tíz órától a marosvásárhelyi Szent Család-plébániatemplomban. Elmélkedést tart Oláh Dénes főesperes, Szénégető István plébános és Bajcsi Tibor. Ezt követően lesz tanúságtétel, közös ima és egyéni imakérési lehetőség. Az imanapot szentségimádás és szentmise zárja.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
A Keresztény Agora Kulturális Kör a szatmárnémeti székesegyházi plébánia szervezésében újból előadásra hívja az érdeklődőket holnap délelőtt tizenegy órától a plébánia dísztermében. Irodalmi témában Bodó Márta, a Keresztény Szó kulturális havilap és a Vasárnap katolikus hetilap főszerkesztője tart előadást: Test és lelek a magyar irodalomban címmel. Egyben sor kerül a Verbum Kiadónál megjelent Testben élünk című könyvbemutatóra. Várnak minden érdeklődőt!

Előadás Csíkszeredában
A Jó Irány családos közösség szervezésében holnap délután négy órától Az otthon megteremtése címmel tart előadást Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános, a csíkszeredai Szent Ágoston-plébánia hittantermében. Várnak minden érdeklődőt!

Templombúcsú Cséffán
Június 18-án, vasárnap tartják a Jézus Szíve tiszteletére szentelt cséffai templom búcsúünnepét. A déli tizenkét órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Egeli József tenkei plébános.

Tükör-Kép önismereti tábor kisiskolásoknak Szelterszen
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány szervezésében önismereti tábor lesz 7-12 éves gyerekeknek a szelterszi Rehabilitációs és Rekreációs Házban június 25-július 1. között. Az egy hetes nyári tábor önismereti-, bibliás- és kézműves programokból épül fel, legfontosabb céljának tekintve a gyermekek lelki, szellemi nevelését. A tábor korszerű kellékek, megfelelő módszerek és elkötelezett szakemberek, illetve önkéntesek segítségével zajlik. Jelentkezni a 0747-164-626-os telefonszámon vagy a gellerta@gmail.com e-mail címen lehet.

A józanság útján – lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek Székelyudvarhelyen
Szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak szervez lelkigyakorlatos hétvégét a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út Konzultációs programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat június 29 – július 2. között. A programra várják mindazokat, akik szenvednek saját vagy valaki más függőségétől, akik vágynak a józanságra és keresik az utat, vagy akik meg szeretnék erősíteni a józanságukat…Érdeklődni és jelentkezni Márton Orsolyánál lehet június 26-áig a 0733-773577-es telefonszámon vagy az orsolya.marton@caritas-ab.ro e-mail címen.

Zsolozsmatábor Gyergyószárhegyen
Június 29. és július 2. között Minden élő dicsérje az Urat! mottóval immár második alkalommal zsolozsmatáborra kerül sor a szárhegyi ferences templomban és kolostorban. A szervezők, Gegő Julianus és Guia Hugó ferences testvérek célja, hogy a résztvevők a három nap folyamán együtt végezzék énekelve az egyház zsolozsmáját, és ünnepeljék a szentmisét. Jelentkezni június 20-ig lehet a zsolozsmastabor2017@gmail.com email címen vagy a www.ofm.ro/eferi honlapon. Minden imádságos, elcsöndesedésre vágyót szeretettel várnak!

Szentignáci lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
„A csendes figyelembe rendeződhet életünk” mottóval július 8 és 15-ke között személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlatot hirdetnek a csíkszentdomokosi Szent Margit Házban. A lelkigyakorlat elemei: egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, csend a lelkigyakorlat teljes ideje alatt. Jelentkezni július 1-ig lehet a 0743-753494-es telefonszámon vagy a darvas.piroska@yahoo.com címen.

Időjárás: Ma ismét egy hidegfront érkezik, melynek következtében többfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Keleten és délkeleten azonban lehetnek nagyobb csapadékmentes területek is. Feltámad a szél, a zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Napközben 24-30 fok közé melegszik a levegő, de a frontot követően visszaesik a hőmérséklet.

MRE - Hírszolgálat, 2017. június 16.