2017. július 12. - Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap Petrozsényban tartják az örökös szentségimádási napot. Szemléljük, engeszteljük és imádjuk Krisztust, a legméltóságosabb Oltáriszentségben!

Virrasztás a Székesegyházban
A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére ma este hét órakor szentségimádás kezdődött el a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Ezt követően kilenc órától szentmise kezdődik, majd tíz órakor gyertyás körmenetet tartanak a Püspöki Palota kertjében. A szentmisét, amelynek főcelebránsa és szónoka Láber Ferenc nagyvárad-őssi plébános, rádiónk élő adásban közvetíti.

Búcsú és házszentelés Barátosban
Gyimesbükk filiájában, Barátosban július 15-én, szombaton délelőtt tizenegy órakor ünneplik a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolna búcsúját, amely ez évben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A szentbeszédet Bátor Botond pálos szerzetes tartja Hargitafürdőről. Hagyományosan a búcsú előtti napon, július 14-én, pénteken szentelik meg a település házait.

Felvételi a BBTE Római Katolikus Teológia Karára
A kolozsvári Római Katolikus Teológia Kar felvételit hirdet július 19 és 31. között alap- és magiszteri képzésre egyaránt. A kar bentlakást és évi 2500 lej ösztöndíjat biztosít minden olyan Kolozsváron tanulni vágyó katolikus fiatalnak, aki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bármilyen szakára jelentkezik a Római Katolikus Teológia Karra való beiratkozása mellett. A kar célkitűzése katolikus értelmiség formálása. A teológia oktatásával szeretnék hitükben megerősíteni hallgatóikat, és számukra olyan erkölcsi alapot nyújtani, amely a boldogságkeresés útján szilárd útmutatót jelent. Részletek a www.rocateo.ro honlapon.

Zarándoklat Medjugorjéban
Augusztus 21-27 között zarándoklatot szerveznek Medjugorjéba kézdivásárhelyi indulással. Lelkivezető: Kopácsi Ferenc kézdialmási plébános. Jelentkezni augusztus 10-ig lehetséges a 0742-285803-as telefonszámon.

Időjárás: Holnap már mindenhol változékonnyá válik az idő, csak a déli régiókban lesz továbbra is 33 Celsius-fokos nappali hőmérséklet. Az ország többi térségében lehűl a levegő, július 14-e és 17-e között az évszakra jellemző értékeknél alacsonyabb lesz a hőmérséklet, és a nyugati régiókban esőre kell számítani. tudtuk meg a Transindex.ro portálról.

MRE - Hírszolgálat, 2017. július 12.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán  Petrillán tartják az örökös szentségimádási napot. Szemléljük, engeszteljük és imádjuk Krisztust, a legméltóságosabb Oltáriszentségben!

Énekkari koncert Kolozsváron
Július 14-én, pénteken este hét órától Canticum Hungaricum címmel énekkari koncertre kerül sor a Szent Mihály templomban. A pécsi Mecsek kórus, magyar szerzők alkotásait fogják megszólaltatni: Kodály Zoltán, Karai József, Eszterházy Pál, Liszt Ferenc, Orbán György, Kocsár Miklós és Balatoni Sándor művei közül csendül fel néhány. A Mecsek Kórus fennállása óta (1957) magyarországi és nemzetközi sikerekkel öregbíti Pécs hírnevét, valamint a legendás pécsi "kórusmozgalmat". Vezényel Balatoni Sándor, orgonán közreműködik Szőke Szilvia. A belépés ingyenes szeretettel várnak mindenkit.

Lelkigyakorlat Hargitafürdőn
Dr. Gál Péter tart lelkigyakorlatot július 14–16. között a  hargitafürdői kápolnában. A tanítások arról szólnak, hogy mi mindentől és hogyan is váltott meg minket az Úr Jézus? Honnan van a rossz, a szenvedés? Jó és rossz hatások megkülönböztetése a keresztény életben. Mit jelent valóban keresztény életet élni: Jézussal szenvedek, Jézussal gyógyulok. Jézus az én személyes szabadítóm és orvosom. Szentmisékben, szentségimádásokban kérik az Úr Jézustól az ősök bűnterheitől való szabadulást, az egyéni emlékezet gyógyítását, a félelmek feletti győzelmet. Érdeklődni és jelentkezni Bartis Lászlónál lehet a 0744-145331-es telefonszámon. A lelkigyakorlatról bővebben a mai Déli magazinban hallanak.

Mária-áhítat Kovásznán
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket július 15-én, este hét órakor a helyi plébániatemplomba. Az ünnepi szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Kármelhegyi Boldogasszony búcsú
Kármelhegyi Boldogasszony búcsúra várják a zarándokokat a marosszentgyörgyi kármelita nővérek. A július 16-án, vasárnap este hat órakor kezdődő szabadtéri ünnepi szentmise szónoka: Bara László plébános.

Kalandtáborok Körösréven
Az Emmausz egyesület és a Nagyváradi Püspökség szervezésében idén is szerveznek kalandtáborokat Körösrévre 12-18 éves fiatalok számára, a következő időpontokban: július 18-23, július 25-30, augusztus 22-27. Bővebb információk, valamint jelentkezés a 0742-507373-as telefonszámon vagy a kftinfo.ro oldalon.

Márton Áron Imatúra 2017
Idén is megtartják július 22-30. között a Márton Áron Imatúrát, amelyet jezsuiták, ignáci lelkiségű nővérek és laikusok, valamint a szentegyházasfalvi „Szent Gellért Alapítvány” szervez magyar fiatalok számára, 1995 óta minden évben.
Érdeklődni lehet a maimatura@gmail.com, illetve jakabos.barnabas@jezsuita.hu e-mail címen,  vagy a 0755 533101 telefonszámon. Jelentkezési határidő: július 15. Kizárólag a fent említett e-mail címen lehet beregisztrálni az imatúrára. A résztvevők száma korlátolt-tudtuk meg a RomKat.ro honlapról

Nemzetközi sátortábor fiataloknak
Július 19-től augusztus 4-ig Homoródkarácsonyfalván egy ökumenikus, keresztény sátortábor kerül megrendezésre, amelyre Németországból, Görögországból és Dániából is érkeznek fiatalok. A szabadidős és kulturális programok mellett, az ez évi tábor témája: fiatalként hogyan készüljek fel az életre, milyen kihívásokkal, nehézségekkel kell ma megbirkózni. Érdeklődni, jelentkezni a Facebook-on a „Nemzetközi sátortábor fiataloknak” című eseménynél, vagy a Mária Rádió udvarhelyi stúdióján keresztül lehet.

CSIT 2017
Augusztus 15-19 között kerül megrendezésre az idei Csíksomlyói ifjúsági találkozó „Ébredj, és Lépj” mottóval. Egy lendületes, meglepetésekkel, újításokkal tele találkozó, ahol Isten Szentlelke felébreszt az unalmas hétköznapokból. Idén tehetsz egy (vagy akár több) lépést, hogy egy hiteles, életvidám, keresztény fiatallá válj. Ő ma is él, felébreszt és tettekre hív! Tedd meg az első lépést, jelentkezz! Aki július 20-ka előtt bejelentkezik és kifizeti az előleget az ajándék pólóban részesül. Részletek a csitinfo.ro honlapon.

FerIZa 2017
15. alkalommal rendezik meg idén a Ferences Ifjúsági Zarándoklatot, a FerIZát július 28-augusztus 2. között. Ez a program alkalom arra, hogy a természetben egy kicsit közelebb kerüljön a résztvevő a Jóistenhez, társaihoz, és nem utolsósorban saját magához. Várják a 16-35 év közötti fiatalok jelentkezését egészen július 20-ig a 0748-193371-es telefonszámon Szabolcs testvérnél, vagy a ferencesprogramok33@gmail.com címen.

Időjárás: Egy hidegfront hatására országszerte lesznek záporok, zivatarok, többfelé erős, viharos lehet a szél. Hajnalban 12-18, délután 29-32 fok között alakulhat a hőmérséklet. Megszűnik a kánikula. 

MRE - Hírszolgálat, 2017. július 12.