2017. február 17. - Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap 
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Kerelőszentpálon, vasárnap Magyarzsákodon tartják az örökös szentségimádási napot. A nagyváradi egyházmegyében február harmadik vasárnapján a mallersdorfi ferences nővérek kápolnájában lesz a híveknek lehetősége az örökös szentségimádásba bekapcsolódni. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Alcsíkiegyházi kórustalálkozó
Huszonkettedik alkalommal szervezik meg Csíkszentgyörgyön az alcsíki egyházi kórusok találkozóját. A program holnap délelőtt fél tizenegy órakor rózsafüzérrel kezdődik majd tizenegy órától szentmisét mutat be Tamás József segédpüspök a kerület papságával. A szentbeszédet Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános tartja. Ezt követően a jelen levő kórusok mutatkoznak be és kórusműveket szólaltatnak meg. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Ünnepi dicsőtés Kolozsváron
A kolozsvári Mécses karizmatikus közösség szervezésében Come to me! - Jöjjetek hozzám! címmel holnap délben egy órától a Katolikus Karizmatikus Megújulás 50. évfordulóját ünnepelik egy óra dicsőítéssel a kolozsvári egyetemi lelkészség felső termében. 

Lelkigyakorlat Csíkszeredában
„Ahol a Szűzanya megjelenik, a sivatag is kivirágzik!” mottóval lelkigyakorlat kezdődik február 18-án, holnap délután két órakor a Millenniumi plébániatemplom alagsorában Hajlák Attila-István kézdivásárhelyi segédlelkész és a Mária Iskola Lelki Család moderálásával. 

Mária áhítat Kovásznán 
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket holnap délután öt órakor a helyi plébániatemplomba.

Szentségimádás Medgyesen
Ifjúsági szentségimádást tartanak a medgyesei plébániatemplomban holnap este hat órától, melyre várják a híveket.

Fiatalok farsangi mulatsága Temesváron
Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében a temesvári római katolikus fiatalok február 18-án, holnap este hét órai kezdettel jelmezbált tartanak a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostor nagytermében. Február 25-én, szombaton a Hegyvidéki Főesperesség fiataljai a facsádi plébánián tartanak farsangi mulatságot.

Huszonöt éves közösség
Negyed évszázad telt el azóta, hogy megalakult Szatmárnémetiben a román nyelvű római katolikus közösség és megtartották az első szentmisét anyanyelvükön, a Kálvária templomban. Az évforduló alkalmából február 19-én, vasárnap, fél tizenkettőtől Schönberger Jenő megyés püspök szentmisét mutat be a közösség körében. Ezt megelőzően, négy napon keresztül készülnek, esténként fél héttől, amikor a közösség korábbi papjai mutatják be a legszentebb áldozatot: tegnap Láng Pál kanonok, ma Román János, a nagybányai Szentháromság egyházközség plébánosa, holnap Schupler Tibor batizi plébános, szombaton pedig Anton Diacu, a jászvásári egyházmegye papja. A szombati szentmisét követően a templom Adoremus kórusa ad koncertet ismert szólisták közreműködésével. Várják a híveket a közös felkészülésre és hálaadásra.

Országos gyűjtés szíriai áldozatok megsegítésére 
A romániai püspökkari konferencia beleegyezésével a Romániai Caritas Konföderáció gyűjtést szervez az ország összes katolikus templomában, vasárnap, február 19-én, a szíriai háború áldozatainak megsegítése céljából. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek körlevelében bíztatja és egyben kéri, hogy mindenki lehetőségéhez mérten támogassa ezt a kezdeményezést.

Szentmise a vártemplomban
Február 19-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelen lévő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a nagyváradi vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Kiss Albert, nagyvárad-olaszi plébános-kanonok.

Hétvégi szentmiseközvetítés
Holnap reggel nyolc órától Nagykárolyból közvetítünk szentmisét, majd délelőtt tizenegy órától Csíkszentgyörgyről, a kórustalálkozó ünnepi szentmiséjét hallhatják. Vasárnap két szentmise lesz, mindkettő Nagykárolyból, a Kalazanci Szent József templomból, délelőtt tizenegy, illetve délután hat órától.

Időjárás: Holnap sokfelé felhős lesz az ég. Délen rövidebb időre ki süthet a nap. Kezdetben északnyugaton, nyugaton ónos eső és havazás is kialakulhat, majd napközben néhol kisebb eső, egy-egy zápor fordulhat elő. Néhol erős lesz az északnyugati szél. Délután +2 és +8 fok közötti értékeket mérhetünk. 

MRE - Hírszolgálat, 2017. február 17.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán az erzsébetvárosi örmény templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Lelkigyakorlat Csíkszeredában
„Ahol a Szűzanya megjelenik, a sivatag is kivirágzik!” mottóval lelkigyakorlat kezdődik február 18-án, szombaton délután két órakor a Millenniumi plébániatemplom alagsorában Hajlák Attila-István kézdivásárhelyi segédlelkész és a Mária Iskola Lelki Család moderálásával.

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket február 18-án, délután öt órakor a helyi plébániatemplomba.

Farsang és játékest – Ifi találkozó Szentegyházán
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány együttgondolkodásra, találkozásra hívja február hónapban, hetente egyszer a kerekesszékes és egészséges fiatalokat. Február 17-én, ma este fél nyolc órától farsangi mulatság és játékest kezdődik az alapítvány székhelyén.

Ünnepi dicsőtés Kolozsváron
A kolozsvári Mécses karizmatikus közösség szervezésében Come to me! - Jöjjetek hozzám! címmel február 18-án, szombaton délben egy órától a Katolikus Karizmatikus Megújulás 50. évfordulóját ünnepelik egy óra dicsőítéssel a kolozsvári egyetemi lelkészség felső termében.

Életünkről másképp – filmes lelki hétvége Segesváron
Életünkről másképp címmel filmes lelki hétvégét tartanak Segesváron február 17–19. között. A Bereczki Silvia segítő nővér által vezetett programot a helyi Kolping-család szervezi.

Országos gyűjtés szíriai áldozatok megsegítésére
A romániai püspökkari konferencia beleegyezésével a Romániai Caritas Konföderáció gyűjtést szervez az ország összes katolikus templomában, vasárnap, február 19-én, a szíriai háború áldozatainak megsegítése céljából. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek körlevelében bíztatja és egyben kéri, hogy mindenki lehetőségéhez mérten támogassa ezt a kezdeményezést.

Péter páter Székelyudvarhelyen
Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános és tizenöt kötetes szerző, idén ünnepli papságának huszonöt éves jubileumát. Prédikációiból, rádiós előadásaiból, esszéiből összeállított egy könyvet Ezüstbeszéd címmel, amelyet Székelyudvarhelyen mutat be február 20-án. A író-olvasó találkozó hétfőn este hat órakor kezdődik a Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag-tárában. Az est házigazdája Simó Márton író-szerkesztő, a szerzőt méltatja P. Buzogány Árpád író, költő, művelődésszervező. A szerző a könyvek értékesítéséből származó bevételt az atyhai templom javára ajánlja fel.

Farsangi táncmeditáció Kolozsváron
Február 21-én este hat órától újabb táncmeditációt tartanak a Szentegyház utca 7 szám alatt. A körtáncok közösségi alkalmat jelentenek, amely által lehetőség nyílik a másokkal való egység megélésére. A zene és a mozgás segíti az ellazulást, oldja a rossz hangulatot és a szorongásokat. Jelentkezni Imre Edit szociális testvérnél lehet a 0741 114 036-os telefonszámon. Jelentkezési határidő február 20. Várnak minden érdeklődőt!

Férjek, édesapák hétvégéje
A Gyulafehérvári Családpasztorációs központ február 24-26 között szervezi meg az idei férjek és édesapák lelki hétvégéjét Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban „Férfilét és felelősség” címmel. A szervezők számára fontos, hogy a programban ezúttal is helyet kapjanak mindazok a mozzanatok, amelyeknek az elmúlt években is nagy sikere volt: a közös filmnézés és az azt követő összerázó beszélgetés, műhelymunkák, keresztút, szentségimádás és szentmise is. A program egész ideje alatt jelen lesz Szénégető István marosvásárhely-remeteszegi plébános, családpasztorációs lelkész. A hétvége részvételi díja: 30lej/fő/hétvége, ez az összeg nem tartalmazza a szállás, illetve az étkezés költségeit. A teljes ellátást igénylők számára az összköltség 150 lej. A programra jelentkezni a www.csalad.ro  oldalon lehet, február 21-ig.

Időjárás:Ma kezdetben párás, ködös időre van kilátás, helyenként kisüthet a nap, majd délután egy gyenge hidegfront hatására északnyugat felől több helyen is kialakulhat kisebb eső, ónos eső, északnyugaton havas eső. Hajnalban még fagyni fog, de napközben +3 és +11 fok körüli értékekre számíthatunk. 

MRE - Hírszolgálat, 2017. február 17.