2017. február 15. - Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Elhunyt Cseri Kálmán
Életének hetvennyolcadik évében, február 13-án megtért Teremtőjéhez Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor.
Cseri Kálmán 1939. április 30-án született Kecskeméten, 1962-ben szerzett lelkészi oklevelet Budapesten. Cecén, majd a budahegyvidéki gyülekezetben volt segédlelkész, 1971-től nyugdíjba vonulásáig – harminckilenc éven át – a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség lelkészeként szolgált.
Súlyos betegséggel harcolt már két évtizede. Nem is harcolt, a betegség fölött járt, uralkodott a bajon, hogy szolgálhasson. Minden imádságért hálás volt. Minden jobbulást kegyelemnek vett. S tudta, a Megváltó öröktől szereti őt is – és várja, hogy leomlott földi sátorháza helyett befogadja a mennyei hajlékokba - mondta Bogárdi Szabó István református püspök.  
„Fő törekvése az volt, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdesse, lehetőleg szép magyar nyelven" – olvasható a több mint nyolcszáz igehirdetését hozzáférhetővé tevő weboldalon. Emellett számos bibliai témájú könyv szerzője, népszerű áhítatos könyve A kegyelem harmatja címmel jelent meg.
2016 augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetésT, idén januárban pedig a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli doktora címet vehette át.

Tematikus nap a Mária Rádióban
Februári tematikus napunk a Házasság hetében kap helyet, ezért témája is ehhez igazodik: szolidaritás - a házasságban is. „A hit szolidaritás nélkül halott” - mondta Ferenc pápa. A házasság is elképzelhetetlen szolidaritás nélkül. Ennek fontosságáról és pótolhatatlanságáról, valamint személyes tapasztalatokról beszélgetünk mai tematikus napunk során. Tartsanak velünk!

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Líceumban tartják az örökös szentségimádási napot.

Előadás Brassóban
A Brassó-belvárosi plébánia és a Pax Romana szervezésében február 18-án, szombaton este fél hét órakor Bereczki Silvia segítő nővér, Lélekalakító hat hónap Kamerun fővárosában címmel előadást tart az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében.

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket február 18-án, délután öt órakor a helyi plébániatemplomba. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Az erdélyi Mária Rádió farsangi bálja Ditróban
Az erdélyi Mária Rádió önkéntesei és hallgatói részére február 18-án, szombaton este hat órától kosaras (batyus) bál lesz a ditrói kultúrotthonban. Vidám jelenetek, nótacsokor, tombola, táncverseny és egyéb meglepetések várják az érdeklődőket. Aki jelmezben érkezik, díjazásban részesül. A jó hangulatról és a talpalávalóról a helyi vonósnégyes gondoskodik. A belépőjegy ára 20 lej. Jelentkezni a 0744 472 178-as telefonszámon lehet, amíg a helyek be nem telnek.

Alcsíkiegyházi kórustalálkozó
Huszonkettedik alkalommal szervezik meg február 18-án Csíkszentgyörgyön az alcsíki egyházi kórusok találkozóját. A program fél tizenegy órakor kezdődik rózsafüzérrel majd tizenegy órától szentmisét mutat be Tamás József segédpüspök a kerület papságával. A szentbeszédet Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános tartja. Ezt követően a jelen levő kórusok bemutatkoznak és  kórusműveket szólaltatnak meg. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Férjek, édesapák hétvégéje
A Gyulafehérvári Családpasztorációsközpont február 24-e és 26-a között szervezi meg a férjek és édesapák lelki hétvégéjétCsíksomlyón a Jakab Antal Házban „Férfilét és felelősség” címmel. A szervezők számára fontos, hogy a programban ezúttal is helyet kapjanak mindazok a mozzanatok, amelyeknek az elmúlt években is nagy sikere volt: pénteken este a filmnézést összerázó beszélgetés, borozgatás követ, szombat délután új formában, műhelymunkák keretében lesznek együtt, de megszervezik a keresztútat is. Szombat este és vasárnap a férjekés édesapák szentmisén vehetnek részt, és a már többéves hagyomány szerint szombaton este a résztvevők személyes és közös imában vihetik terheiket, örömeiket, családjaikat az Oltáriszentségben jelen levő Jézus elé. A program egész ideje alatt jelen lesz Szénégető István marosvásárhely-remeteszegi plébános, családpasztorációs lelkész. A hétvége részvételi díja: 30lej/fő/hétvége, ez az összeg nem tartalmazza a szállás, illetve az étkezés költségeit. A teljes ellátást igénylők számára az összköltség 150 lej.
A programra jelentkezni a www.csalad.ro oldalon lehet. Jelentkezési határidő: 2017. február 21.

Időjárás: Ma és holnap több helyen napos időre van kilátás, de néhol tartósan megmaradhat a hajnalra képződő köd és alacsony szintű rétegfelhőzet. Az ország keleti és délkeleti részén havazásra is kell számítani, itt a szél is megélénkülhet. Reggelente fagyni fog, délután többnyire 0-9 fok várható.

MRE - Hírszolgálat, 2017. február 15.