2017. április 21. - Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Csíkmindszenten tartják az örökös szentségimádási napot. Húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó ötven napot ujjongó örömmel üljük meg: egyetlen ünnepnapként. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, imádatunkat.

Élet a lélekben plébániai imacsoportok találkozója
„Újuljatok meg gondolkodástok szellemében” mottóval április 22-én a csíkszeredai új sportcsarnokban találkoznak az Élet a lélekben plébániai imacsoportok. Az imanap reggel kilenc órakor rózsafüzér imádsággal kezdődik. A köszöntés és a bevezető gondolatok után a sportcsarnok megáldása következik. Az elmélkedéseket Madarász Attila bögözi plébános és Csíki Szabolcs medgyesi segédlelkész tartja. Az irgalmasság rózsafüzére, a tanúságtételek és dicsőítések után szentségimádás következik. A zárószentmisét, melyet délután öt órakor Tamás József püspök mutat be, rádiónk élő adásban közvetíti. Bővebben az eseményről a www.eletalélekben.ro honlapon olvashatnak.

Papszentelés Temesváron
Holnap délelőtt tíz órától a Szent György székesegyházban Roos Márton megyés püspök kézrátétele és imája által áldozópappá szenteli az arad-ségai születésű Váncsa Csaba diakónust. Az ünnepi szentmise keretében a Bajkai-Fábián Róbert vezette Exultate énekkar Franz Reisinger C-dúr miséjét szólaltatja meg. Másnap, április 23-án, vasárnap délután négy órakor az újmisés az Arad-Ségai Kis Szent Teréz-plébániatemplomban mutatja be első ünnepélyes szentmiséjét.

Böjte Csaba és a Nem adom fel együttes közös erdélyi túrnéja
A NEM ADOM FEL együttes az erdélyi turnéját Déván kezdi április 22-én, holnap, utána következik Petrozsény, Medgyes, Tusnádfürdő, Csíksomlyó, majd az utolsó állomás Szovátán lesz április 27-én! Mindenhol egy-egy mise lesz, s mivel örömteli húsvét van, ők zenélnek, énekelnek, majd a mise végén kerekesszékkel táncolnak, koncerteznek!

Aranymisék Székelyudvarhelyen és Nagyenyeden
Április 23-án, vasárnap Székelyudvrahelyen, a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban fél tizenkettőkor kezdődő nagymise keretében ünnepli pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját Hajdó Vilmos szentszéki tanácsos, c. esperes, nyugalmazott plébános.
Ugyancsak Húsvét 2. vasárnapján a nagyenyedi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplomban déli tizenkét órától Szabó Dénes esperes, plébános hálaadó szentmisét mutat be pappászentelésének ötvenedik évfordulóján.
A jubilánsokat Isten Szolgája Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án a gyulafehérvári székesegyházban.

A nagyvárad-újvárosi templom főoltárképének megáldása
Április 23-án, vasárnap délután öt órakor Böcskei László megyés püspök szentmisét mutat be a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, melynek keretében megáldja a templom Szent László királyt ábrázoló, felújított főoltárképét. A szentmise végén a piliscsabai Boldog Özséb Színtársulat bemutatja a „Virág ország gyökerén” című Szent László-életrajzot.

Hétvégi szentmise közvetítések
Holnap reggel nyolc órától Óradnáról hallhatják a szentmisét, délután öt órától pedig az Élet a Lélekben imacsoportok találkozójának zárószentmiséjét közvetítjük. Vasárnap szintén két szentmise lesz: délelőtt negyed tizenkettőtől Óradnáról, délután hat órától pedig Nagyváradról, a Székesegyházból.

Időjárás: Továbbra is marad az évszakhoz képest hideg idö,többfelé hajnali fagyokkal,szerencsére tovabbi havazás már nem várható. A hajnali hőmérsékletek -3 és 4,a délutáni maximumok pedig 4 és 10 fok között alakulnak a hétvégén.

MRE - Hírszolgálat, 2017. április 21.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkmenasági templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó ötven napot ujjongó örömmel üljük meg: egyetlen ünnepnapként. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, imádatunkat.

Felcsíki kórustalálkozó
Április 22-én, szombaton Csíkszenttamáson tartják a XXIII. felcsíki kórustalálkozót. A fél tíz órakor kezdődő rózsafüzér-ájtatosság után szentmisét mutatnak be, melyet a kórusok előadása követ. Fellépnek Csíkmadaras, Delne-Csíkpálfalva, Csíkszentmiklós-Borzsova, Gyímesközéplok, Csíkkarcfalva, Rákos-Göröcsfalva-Vacsárcsi, Szépvíz, Csíkszentdomokos, Hidegség, Csíkcsicsó, Dánfalva, Csíksomlyó: kegytemplom kórusa, Madéfalva, Gyímesfelsőlok, Taploca, Csíkszentmihály-Ajnád, Balánbánya, Gyimesbükk, Csíkszereda-Millennium templom, valamint a házigazda a csíkszenttamási egyházközségek kórusai.

Rendkivüli hangverseny Kolozsváron
A kolozsvári Visszhang kórus és kamarazenekar valamint a Belgiumi leuveni egyetem kórusának közös hangversenyére kerül sor április 22-én, szombaton délután hat órától a kolozsvári Piarista templomban. Felcsendül Antonio Vivaldi Gloria című műve, Molnár Botond vezényletével, valamint elhangzanak még más híres zeneszerzők művei is melyeket Stefano Poletto fog vezényelni, zongorán közreműködik Lokodi Lehel. A belépés díjtalan, várnak minden zenekedvelőt.

Szentmise és jótékonysági rendezvény Petrozsényban
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány petrozsényi otthonában van egy bezárt ajtó, mögötte egy romosan is impozáns hajdani kápolna, amelyet szeretnének felújítani Szász János, helyi plébánossal. Ebből a célból április 23-án, vasárnap délelőtt tíz órai kezdettel szentmisét mutatnak be, utána a budapesti „Nem adom fel” együttes zenél és kerekesszékes táncosaival előadást tart.  A jótékonysági rendezvényre várnak minden érdeklődőt.

Isteni irgalmasság búcsúk
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében, Erzsébetbányán, az Isteni Irgalmasság titulusú plébániatemplom búcsúünnepe április 23-án, vasárnap fél egy órakor kezdődik. A szentmise szónoka Fekete József nyugalmazott plébános.
A vágási egyházközség filiájában található alsódobói Isteni Irgalmasság kápolnában a búcsús szentmisén szintén április 23-án délután négy órakor Kovács Csaba Antal ferences atya prédikál Székelyudvarhelyről.
A Szatmári Egyházmegyében, a szatmárihegyi templom búcsúját április 23-án, vasárnap déli tizenkét órakor ünneplik – tudtuk meg a romkat.ro honlapjáról..

Szerzetesi fogadalomtétel Temesváron
Az Isteni Irgalmasság vasárnapján  - régebbi elnevezéssel Fehérvasárnap, - április 23-án, a délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Miklós Renáta nővér ünnepélyes örök fogadalmat tesz a Miasszonyunkról nevezett Iskolanővérek Kongregációjában. Az ünnepi szentmisére és fogadalomtételre a szerzetesrend Temesvár-józsefvárosi templomában (zárdatemplom) kerül sor. Az iskolanővérek tevékenysége nagy múltra tekint vissza a Temesvári Egyházmegye területén. 1948-as előtti időszakban számos városban (Temesvár, Arad, Lugos, Lippa, Oravicabánya, Zsombolya, Perjámos) és más településeken a rend iskolákkal rendelkezett a leányifjúság tanítására. Jelenleg a nővérek óvodát tartanak fent a Temesvár-józsefvárosi plébánia területén.

Primicia Aradon
Váncsa Csaba-Tibor újmisés április 23-án, vasárnap délután 4 órakor az Arad-Ségai Kis Szent Teréz-plébániatemplomban bemutatja első ünnepélyes szentmiséjét.

Egyetemista kórustalálkozó Kolozsváron
Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Kolozsvári Magyar Egyetemista Kórustalálkozó a karnagyok és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezésében. Április 26-án, szerdán este hét órai kezdettel a kolozsvári Szent Mihály templomban fellép a Melodeus kórus, a Visszhang kórus, a Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskara és Alumni Férfikara, az UniCante egyetemi kórus és a Kolozsvári BBTE–RT Kamarakórusa. Szeretettel várnak minden zenekedvelőt!

Időjárás: Még tart a hideg, hajnalban főleg  a hegyvidéken akár -10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Délutánra 1-9 fok között alakul a levegő hőmérséklete. A szél valamelyest veszít erejéből, de még lehetnek élénk, erős lökések. Több-kevesebb csapadékra még egész nap számíthatunk, helyenként nagyobb mennyiség is lehullhat.

MRE - Hírszolgálat, 2017. április 21.